Még nem teljes a jégkorong Erste Liga elődöntője, bár megvolt rá az esély, hogy kedden este lezáruljon a negyeddöntő, egy párharcban nem hirdettek továbbjutót. Érdekes módon arról a párosításról van szó, amely a rájátszás előtt a legegyoldalúbbnak tűnt, kevesen gondolták volna, hogy a playoffot éppen csak elpcsípő Vasas megszorongathatja az alapszakaszt megnyerő Brassót.
Pedig így törént, a brassóiak a negyedik találkozón nem tudták lezárni söpréssel a párharcot, az angyalföldiek szépítettek, és az ötödik mérkőzésen újabb nagy meglepetést produkálva életben tartották továbbjutási esélyeiket. A házigazda Corona 1–0-ra vezetett egészen a harmadik húsz perc elejéig, ekkor a Vasas kiegyenlített, majd egészen elképesztő módon további négy gólt szerzett, így a párharc csütörtökön 3–2-es összesített állásról folytatódik Budapesten .
A brassóiak amennyiben kiharcolják a továbbjutást, az elődöntőben a DEAC-cal találkoznak.
David Musial együttese újabb nagy csatában küzdötte le az Újpestet. Az UTE háromgólos hátrányból jött vissza Debrecenben, így akárcsak a két csapat előző találkozóján, ezúttal is hosszabbítás után hirdettek győztest. A ráadás első felvonásában Vlagyiszlav Kulesov szép egyéni akciója után szerezte a fekete mezesek aranygólját. Az orosz csatár ezzel keretbe folglalta kedd esti teljesítményét, ugyanis az ő nevéhez fűződik a DEAC vezetőgólja is a mérkőzésen.
Az elődöntő másik ágán nagy eséllyel a társbajnokok kerülnek össze.
Amint arról beszámoltunk, a Csíkszeredai Sportklub újabb fölényes sikerrel zárta le a Gyergyói Hoki Klub elleni székely negyeddöntőt.
A kék-fehérekhez hasonlóan az FTC-nek is öt meccs kellett a továbbjutáshoz, de a Ferencváros hokisai sokkal inkább megszenvedtek a MAC HKB Újubduvál vívott küzdelemben. Fodor Szabolcs alakulat csak a hajrában tudta eldönteni a Tüskercsarnokban rendezett összecsapást, a megosztott címvédőtől az NHL-t is megjárt Justin Hodgman rukkolt elő mesterhármassal.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzések
Brassói Corona–Opten Vasas HC 1–5 (1:0, 0:0, 0:5)
Gólszerzők: Radim Valchar (15.), ill. Páterka Bence (42., 54.), Seregély Máté (47.), Révész Marcell (59.), Odnoga Mátyás (60.)
Kapura lövések: 36–28
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
A párharc állása: 3–2 a Brassó javára
DEAC–UTE 4–3 – h.u. (1:0, 2:2, 0:1, 1:0)
Gólszerzők: Vlagyiszlav Kulesov (16., 66.), Hugo Turcotte (26.), Clint Filbrandt (29.), ill. Ladislav Sikorcin (37.), Benk András (40., emberelőny), Kiss Phil (59.)
Kapura lövések: 48–53
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Továbbjutott, a DEAC 4–1-es összesítéssel
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub 5–1 (3:1, 1:0, 1:0)
Gólszerzők: Ty Wishart (9.), Salló Alpár (10.), Alekszandr Loginov (19., emberelőny), Becze Tihamér (33., emberelőny), Jack Combs (54.), ill. Joe Basaraba (7., emberelőny)
Kapura lövések: 34–29
Kiállítások: 26 (ebből Judd Blackwater 10 perc fegyelmi), ill. 14 perc
Továbbjutott a Sportklub, 4–1-es összesítéssel
FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda 4–2 (1:1, 1:0, 2:1)
Gólszerzők: Justin Hodgman (12., emberelőny 27., 60.), Tóth Gergely (57.), ill. Terbócs István (5., 49.)
Kapura lövések: 42–29
Kiállítások: 6, ill. 20 (ebből Terbócs 10 perc fegyelmi) perc
Továbbjutott a Ferencváros, 4–1-es összesítéssel
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!