Hirdetés

Egy gólt lőtt a GYHK, azzal nyert Debrecenben

A meccs hőse kétségtelenül Ruczuj Gellért, 44 védéssel
Fotó: Fucskó Tamás, DEAC

2021. január 17., 22:42

A 60. percig egyetlen gól sem esett a Debreceni EAC–Gyergyói Hoki Klub mérkőzésen vasárnap este. Aztán a rendes játékidő vége előtt 55 másodperccel Szigeti Ákos betalált. A székelyföldiek győzelemben óriási szerepe van Ruczuj Gellértnek, aki idén először verhetetlen volt.

2021. január 17., 22:42

A magyarországi túra ötödik mérkőzésére Szilassy Zoltán edző Ruczuj Gellértet küldte jégre a Gyergyói Hoki Klub kapujába, és visszatért a csapatba a szlovén hátvéd Matic Podlipnik. A piros-fehérek nem változtattak a stratégiájukon, a biztonságos védekezés volt az első szempont és ha tehették innen igyekeztek gyors ellentámadásokat építeni.

Hirdetés

A terv nem működött rosszul, a DEAC ugyan többet tüzelt kapura, de nem nagyon voltak óriási helyzetek, amikor pedig kellett, Ruczuj a helyén volt. A túloldalon Szigetiék is igyekeztek megtalálni Hetényi mellett a rést, de a ez nem jött össze sem az első sem a második harmadban.

Az első negyven percben mindössze két gyergyói és három debreceni szabálytalanság került a jegyzőkönyvbe, gól nem.

A harmadik harmad egy DEAC kiállítással indult és a GYHK lőtte is a kaput ahogy kell, de Hetényin semmi sem jutott túl. Később a piros-fehéreken volt az emberhátrányos védekezés sora, de ebben lassan a liga egyik legjobb statisztikáját érik el – legutóbb a január 4-i Sportklub elleni mérkőzésen kaptak egy gólt hátrányban. Most is sikerült kivédekezni mind Koskiranta mind Raszulov kiállítását.

•  Fotó: Fucskó Tamás, DEAC Galéria

Fotó: Fucskó Tamás, DEAC

Nagyon úgy tűnt, hogy a jégkorongban teljesen szokatlan gólnélküli döntetlennel zárul a találkozó, de 55 másodperccel a rendes játékidő vége előtt St-Aman passzolt Szigetihez a kapu előtt, aki remek találattal szerezte meg a GYHK-nak a vezetést. A hátralevő időben már nem jött össze az egyenlítés a debrecenieknek, így a Gyergyói Hoki Klub szerezte meg a három pontot.

A gyergyóiak Erste Ligás történetében először fordul elő, hogy egyetlen gólos mérkőzésen győznek.

A meccs hőse pedig kétségtelenül Ruczuj Gellért, aki 44 védést bemutatva őrizte meg a kapuját a góltól. Ez az első shutoutja ebben a szezonban.

A piros-fehérek legközelebb kedden, Dunaújvárosban lépnek pályára.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

Debreceni EAC–Gyergyói Hoki Klub 0–1 (0–0, 0–0, 0–1).
Gólszerző: Szigeti Ákos (60. perc).
Kapura lövések: 44–31.
Kiállításpercek: 8–8.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!