„A kezdés nem tetszett, nem voltunk elég élesek, sokkal agresszívebben kellett volna indítanunk. A szünetben azt kértük, hogy próbáljuk megnövelni a korcsolyázó mennyiséget, ez meg is történt. Elkezdtünk helyzeteket kialakítani, egyet pedig be is préseltünk.
Megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de ebből a mérkőzésből is az látszik, hogy az úgynevezett „piszkos” gólokban kell erősödnünk, amikor valahogy a túlgyötörjük a kapuson a korongot. Ilyen volt Peti gólja is. A harmadik kapott találat előtt túltámadtunk, mert sietnünk kellett, pedig ilyenkor is jó lenne tartani az egyensúlyt a támadás és a védelem között. Kontrából eljöttek, belőtték.
Próbáltuk szűkíteni a különbséget, de ez mindig olyan, hogy 19-re jön-e az alsó. Ez pedig ritkán szokott jól elsülni. A vereségből azt kell megtanulni, hogy stílus és stílus között van különbség, nem lehet minden ellenféllel szemben ugyanazt játszani. Ezt a második harmadtól már jól csináltuk, de az első elvesztett játékrész miatt elment a meccs" – összegzett Szilassy Zoltán a péntek esti 4–1-re elveszített mérkőzés után.
{K1}
„Csíkszeredában nem úgy sikerült a mérkőzésünk, ahogy szerettük volna, de legalább a vereség rámutatott arra, ami elvileg alapszabály minden sportban, azaz, hogy nagyon alázatosnak kell lenni és nagyon keményen dolgozni, ha sikeres akarsz lenni. A szezon első meccsein tudtuk ezt, de egy picit letértünk erről az útról.
Ez pedig meghozta a gyümölcsét, így sikerült nyerni” - nyilatkozta Fodor Szabolcs.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!