Hirdetés

Edzői mérleg az Erste Ligából: önkritika, elégedettség és dicséret a székely csapatoknál

Továbbra sem tud győzni a Sportklub az Erste Ligában
Fotó: Sánta Lili

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapja után az edzői nyilatkozatok világosan jelezték az irányokat: Csíkszeredában keresik a megoldásokat, Gyergyóban megerősítést kaptak, Brassóban pedig egy nehéz győzelmet értékeltek.

2025. december 20., 13:41

Továbbra sem találja a győzelemhez vezető utat a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A kék-fehérek péntek este a FEHA19 vendégeként szenvedtek 3–1-es vereséget, amivel immár hét mérkőzés óta nyeretlenek a pontvadászatban.

Kapcsolódó

A találkozó után Péter Róbert vezetőedző elismerte: a második harmad döntötte el a pontok sorsát, ebben a játékrészben követtek el túl sok hibát.

„Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, a második játékrészt azonban nagyon elrontottuk. Dominált az ellenfél, nem korcsolyáztunk eleget, nem cseréltünk jól, nem mozgattuk megfelelően a korongot” – fogalmazott a szakember.

•  Fotó: Sánta Lili Galéria

Fotó: Sánta Lili

Hozzátette, hogy nem találták az ellenszert a hazaiak játékára, így összességében nem érdemeltek volna győzelmet.

„A harmadik harmadban mi irányítottunk, de nem sikerült gólt szereznünk. Nem tettünk eleget a sikerhez. Az ellenfél taktikusan, fegyelmezetten hokizott, sokat korcsolyázott és ütközött, ezzel nem tudtunk mit kezdeni” – mondta csalódottan Péter Róbert.

A FEHA19 vezetőedzője, Tokaji Viktor ezzel szemben saját csapatát dicsérte, kiemelve a koncentrált játékot és a taktikai fegyelmet.ű

A Sportklub vasárnap javíthat, 19.30-tól a Debreceni EAC vendégeként lép jégre.

Erőfitogtatás Dunaújvárosban, a GYHK továbbra is éllovas

A Gyergyói Hoki Klub valóságos erődemonstrációt tartott a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában: a Hargita megyei együttes 8–1-re ütötte ki ellenfelét, és továbbra is vezeti az Erste Liga tabelláját.

Kapcsolódó

A fölényes siker után Markus Juurikkala vezetőedző elégedetten értékelt.

„Örülök, hogy sok gólt lőttünk, rengeteget támadtunk, ezért bőven volt lehetőségünk, de Rasmus is nagyon jól teljesített a kapuban. Támadásban megtettük, amit kellett, és külön öröm számomra, hogy a fiatal Szabó Tas is jól játszott, asszisztot is jegyzett” – mondta a finn szakember.

Hirdetés

A dunaújvárosiak mestere, Hetler Ádám nem játékosait hibáztatta, sokkal inkább a GYHK erejét emelte ki.

„A körülményekhez képest próbáltak helytállni a srácok, nem lehet rájuk egy rossz szavunk sem. A gyergyói csapat kimagaslik a mezőnyből, ha hibázunk, azonnal büntetnek. Nekünk sok helyzet kell egy gólhoz, nekik jóval kevesebb” – fogalmazott.

A GYHK vasárnap 18.40-től a Budapest Jégkorong Akadémia HC vendégeként erősítheti meg vezető pozícióját.

A GYHK valóságos erődemonstrációt tartott a DAB otthonában •  Fotó: DAB/Anda Fábián Galéria

A GYHK valóságos erődemonstrációt tartott a DAB otthonában
Fotó: DAB/Anda Fábián

Idegenben nyert rangadót a Corona

A Brassói Corona kiélezett csatában, idegenben győzte le az Újpestet (3–2). A vendégek vezetőedzője, Matthew Myers kemény, hullámzó mérkőzésről beszélt.

„Intenzív és nehéz meccs volt, az Újpest nagyon megnehezítette a dolgunkat. A harmadik harmadban direktebben játszottunk, gyorsan egyenlítettünk, majd kihasználtunk egy emberelőnyt. A végjáték drámai lett, de kibekkeltük” – értékelt Myers.

Kapcsolódó

A Corona továbbra is üldözi a GYHK-t, vasárnap 17 órától a sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként lép jégre.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Visszakapaszkodott a gödörből a Corona, tanulhat a vereségből az Ágyúsok (videókkal)

Három győzelem és egy vereség volt az erdélyi gárdák mérlege pénteken a jégkorong Erste Ligában. A Sportklub, a GYHK és a Corona nyerni tudott, míg az Ágyúsok alulmaradtak. A párharcok utáni edzői nyilatkozatok.

Kétgólos hátrányból fordított, idegenben győzött a Brassói Corona

Az első harmadban 2–0-ra is vezetett a Fehérvár a Corona ellen, Strenk Hunor tanítványai a második harmadban felzárkóztak, majd az utolsó felvonásban a három pontot is begyűjtötték.

Átgázolt az Acélbikákon, tízig meg sem állt a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub 10–0-ra kiütötte a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Ligában. Bodó mesternégyest szerzett, a gyergyói kapuban pedig Rinne és Csala is hibátlan maradt a pénteki játéknapon.

Az újpesti hengerrel szemben már tehetetlen volt az Ágyúsok

Már az első harmadban eldöntötte a meccset az Újpest, a Háromszéki Ágyúsoknak ezúttal nem volt ellenszerük a lila-fehérek játékára a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Győzelmek, tanulságok és kemény önkritika az Erste Liga legutóbbi játéknapja után (videókkal)

A Sportklub visszavágott az Újpestnek, az Ágyúsok és a Corona is nyert, míg a GYHK hosszabbításban kapott ki a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján. Az edzők főként a kemény munkát, a korongbiztonságot és a fegyelmezett játékot emelték ki.

Levin duplájával a Corona legyőzte a BJAHC-t

A Brassói Corona a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerezte meg első győzelmét a jégkorong Erste Liga új idényében. A hazaiak támadójátéka ezúttal is akadozott.

Egy gól nem volt elég a gyergyói sikerhez

Nagyon kiegyensúlyozott meccset vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az 1–1-es rendes játékidő után a vendégek szerezték meg az aranygólt.

Az Ágyúsok kiütötték az Acélbikákat

Hazai jégen is bemutatkozott a Háromszéki Ágyúsok a jégkorong Erste Ligában, akik a brassói bravúr után újabb győzelmet arattak csütörtökön este, ezúttal simán verték a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Hazai pályán feledtette az újpesti fiaskót a Sportklub

Visszavágott az Újpestnek a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, a kék-fehérek idei első hazai meccsükön magabiztos, támadó szellemű játékkal megérdemelten nyertek 5–2-re.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!