Az első edzést kedden délelőtt tartották, ezen a keret gyergyói és csíki játékosai vettek részt. Itt voltak az előző idényben a Sapientia U23 együttesében szerepelt fiatalok is, ellenben hiányoztak az új igazolások, Szabó Krisztián és Szigeti Ákos.
Ők ugyanis még nem jöhettek haza Magyarországról, mivel házi elkülönítésbe kellene vonulniuk. Egyelőre egyénileg végzik az előírt edzésprogramokat.
A légiósok majd Érden, a jeges felkészülés kezdetén csatlakoznak a kerethez, augusztus elején – mondta el Bereczky Szilárd menedzser. Szintén az utazások korlátozása miatt nem lehet még Gyergyószentmiklóson Malcolm Cameron edző sem, távollétében a csapatkapitány Góga Attila és a fizeoterapeuta Székely László irányítja a gyakorlatokat.
A munka több csoportban zajlik, a játékosok egy része a szabadban futóedzéseket végez, míg mások a jégcsarnok edzőtermében emelgetik a súlyokat. Az első edzést megelőzően a gyergyóremetei egészségház által rendelkezésükre bocsátott ózongenerátor készülékekkel fertőtlenítették a játékosok által használt öltözőket, edzőtermet és más helyiségeket is.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!