„Kifejezetten színvonalas mérkőzéseket és nagy izgalmakat hozott az Erste Liga idényének alap- és középszakasza” – mondta a rájátszás párosításának kialakításáról döntő tájékoztatón a liga alelnöke.
Szabados Richárd szerint a középszakasz beépítése jó döntésnek bizonyult, hiszen, a csapatok hatalmas küzdelmet vívtak a rájátszásért, a felsőház első helye és a rájátszásba jutás is az utolsó fordulóban dőlt el.
Az alelnök a játék színvonalának emelkedése mellett azt hangsúlyozta, hogy a szövetség és a liga közösen dolgozik a szurkolók minél jobb kiszolgálásán. Több workshopot is tartottak az érintett szakemberek és a klubok, ennek is köszönhető, hogy marketing és kommunikáció terén is előreléptek a klubok és a liga. Hosszútávon a cél az, hogy a mérkőzésre járás családi szórakozás és teljes élmény legyen – tájékoztatott a Magyar Jégkorong Szövetség honlapja.
Ahogy az korábban is lenni szokott, a ranglista első három helyezettje ellenfelet választhatott magának. A középszakaszgyőztes MAC Budapest a Ferencvárosi TC-t hívta ki, a második Miskolci DVTK Jegesmedvék a Fehérvári Titánokat, a Dunaújváros a Csíkszeredai Sportklubot, így az Újpestnek maradt a Brassói Corona.
Február 20-án, jövő kedden kezdődnek a párharcok, épp a dunaújvárosiak és a csíkiak indítják a sort – előbbi otthonában rendezik az első meccset. Másnap is összecsap a két együttes, ugyancsak Magyarországon. Ezt követően február 24-én és 25-én, azaz szombaton és vasárnap a Vákár Lajos Műjégcsarnokban küzdenek meg.
Az egyik fél négy győzelméig tart a párharc, amennyiben február 25-éig nem tudnak dönteni, további meccseket rendeznek.
Az alapszakaszban osztoztak a győzelmeken: szeptember 25-én 4–1-re nyert vendégként a Sportklub, majd október 6-án 5–1-re hazaiként, de utána visszavágott az Acélbikák, december 3-án 6–4-re győzött a Vákár Lajos Műjégcsarnokban és 16-án 3–1-re vendéglátóként.
Jégkorong, Erste Liga, negyeddöntő, párosítások (zárójelben a bajnokság középszakaszának helyezése):
MAC Budapest (1.)–Ferencvárosi TC (7.)
Miskolci DVTK Jegesmedvék (2.)–Fehérvári Titánok (8.)
Dunaújvárosi Acélbikák (3.)–Csíkszeredai Sportklub (6.)
Újpest (4.)–Brassói Corona (5.).
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Megfordította az állást a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a harmadikot nem tudta rápakolni, a végjátékban pedig a CSM Vaslui megszerezhette volna a győzelmet.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!