Hirdetés

Daniel Trancă is piros-fehérben folytatja

Felépült sérüléséből a támadó és ismét fontos tagja lett a piros-fehéreknek
Fotó: Szász Adorján, GYHK

Újabb játékosával hosszabbított szerződést a Gyergyói Hoki Klub. Amint a piros-fehérek bejelentették, Daniel Trancă további két évre kötelezte el magát a gyergyóiakhoz.

Az elmúlt szezonban minden trófeát besöprő Gyergyói Hoki Klubnál szemmel láthatóan továbbra is a stabilitásban bíznak, kevés változást terveznek a győztes alapcsapatban. Így újabb két éves szerződést írtak alá Daniel Trancă-val is.

A klub Facebook-oldalán megjelent közleményben rámutatnak, hogy a 31 éves támadót sokáig nélkülöznie kellett az együttesnek, hiszen a komoly műtéten esett át, újjá kellett építenie magát. Ez kiválóan sikerült.

•  Fotó: Szász Adorján, GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján, GYHK

Hirdetés

„A visszatérése után nagyon jól játszott, fontos gólokat, meccseket eldöntő találatokat lőtt, döntő szerepe volt abban, ahogy meneteltünk a rájátszásban. (…) Center, és minden jó center tud szélsőt játszani, viszont nem minden szélső tud centert játszani. Ezért minél több center van egy csapatban, annál masszívabb a keret, és az ő a jelenléte, személyisége, rutinja miatt is rendkívül fontos” – mutatott rá Szilassy Zoltán sportigazgató.

Trancă mellett Chris Bodóval is hosszabbított a szezonzárás óta a GYHK, és hazaszerződött a magyar válogatottal az A csoportos világbajnokság rajtját váró Ambrus Gergő is.

Már korábban bejelentették Rasmus Rinne, Matias Haaranen, és Brance Orbán szerződéshosszabbítását, és még a múlt év végén Imre Patrik és Fejes Nándor kontraktusát is meghosszabbították. Emellett Csala Patrik is friss szerzeménynek számít. Távozókról egyelőre nem adtak hírt a gyergyóiak.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

A Maior testvérpár hátát nézte a Hargita Rali mezőnye

Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Marad kék-fehér színekben az orosz kapus, építkezik a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Nyikita Melnicsuk a Csíkszeredai Sportklub kapusa, miközben a csapat már a következő idényre készül, egy gyenge szezon után új alapokra helyezve az építkezést. Legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!