A Csíkszeredai Sportklub 11–4-es vereségbe szaladt bele az Újpest otthonában. Az első harmadban még fordítani is tudott, a folytatásban azonban teljesen szétesett a játéka. Az összecsapást követően a Hargita megyeiek vezetőedzője, Staffan Lundh nyersen fogalmazott csapata teljesítményéről.
„Nehéz mit mondani egy ekkora vereség után. Az első húsz percben elég jól játszottunk, akkor egyáltalán nem lehetett erre számítani. A második harmadban többször lábon lőttük magunkat a buta kiállításokkal, szétestünk, nem tartottuk be a megbeszélteket” – magyarázta a szakember.
Lundh hangsúlyozta, mielőbb ki kell elemezniük a történteket, és tanulniuk kell a hibákból, hogy hasonló összeomlás ne fordulhasson elő újra.
Az Újpest vezetőedzője szerint elsősorban az emberelőnyök kihasználása jelentette a különbséget.
„Minden meccsből lehet valamit tanulni, a fő tanulság, hogy beindult az emberelőnyünk. Eddig nem muzsikált valami jól, ezúttal viszont ez jelentette a fordulópontot. Kihasználtuk a helyzeteket, utána is lendületben maradtunk, és két-két és fél harmadon át fegyelmezetten játszottunk” – értékelt Anatoli Bogdanov.
A Gyergyói Hoki Klub ezzel szemben 5–2-re nyert a FEHA19 otthonában. A gól nélküli első harmad után a piros-fehérek a második húsz percben négyszer is betaláltak, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést.
Szilassy Zoltán szerint a pénteki vereséghez képest elsősorban a kapu előtti hatékonyságban lépett előre a csapata.
– fogalmazott a gyergyóiak vezetőedzője.
Szilassy hozzátette, az első harmadban még túl lassan kerültek kapura a lövések, később azonban ezen sikerült változtatniuk, miközben a kapu előtt is nagyobb forgalmat alakítottak ki. Négygólos vezetésnél ugyanakkor maradt benne hiányérzet, mert csapata többször felelőtlenül bánt a koronggal.
A FEHA19 vezetőedzője, Tokaji Viktor egyértelműen a második harmadot nevezte meg fordulópontként.
„Az első harmadban hősiesen védekeztünk, a másodikban viszont ismét a saját hibáinkból lőttük lábon magunkat. Rossz döntéseket hoztunk, ennek következtében pedig az eredmény is szétnyílt” – mondta.
Tokaji pozitívumként emelte ki, hogy együttese a záró húsz percre visszatalált saját játékához, azt a harmadot pedig meg is nyerte.
A GYHK teljesítménye kapcsán úgy fogalmazott, sokan talán túl korán írták le a gyergyóiakat a nyári változások után. „A Gyergyó nem gyengült sokat. Megnyerte a Román Kupát egy nagyon erős Brassó ellen, ezen a mérkőzésen pedig szinte végig dominált. Ezt most is megmutatta” – tette hozzá.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!