A négy nyert meccsig tartó fináléban két meccs után 1–1-re állnak a csapatok. Brassóban az első találkozón a kék-fehér alakulat szinte tökéletesen játszott, fegyelmezetten hokizva 3–1-re nyert. A második találkozó közepén viszont a csíkiak több szabálytalanságot követtek el, és ennek következtében közel 10 percen át emberhátrányban játszottak. Ki is használta ezt a Corona, és gyakorlatilag bebiztosította a győzelmét.
Az eddigi hat harmadból ötben jól játszott a Sportklub, de ez csak egy győzelemre volt elég. Egyszer nyert a Sportklub Brassóban, és ezzel elvette az alapszakasz-győztes pályaelőnyét.
„Úgy gondolom, hogy mindkét brassói meccsen jól játszottunk, kivéve azt a bizonyos második harmadot, amikor sok kiállítást kaptunk. Ez pedig a vereségbe került. Megengedhetetlen Brassó ellen, hogy közel tíz percen át emberhátrányba maradj. A párharc kulcsa továbbra is a fegyelem” – mondta Leo Gudas, a Sportklub szakvezetője.
Hozó Levente másodedzőtől megtudtuk, hogy eltiltott játékos nincs a csíkiaknál, de Molnár Zoltán továbbra is sérült. „Az eddig mutatott játék alapján méltó ellenfelei vagyunk a Brassónak. Hazai pályán mindkét meccset meg szeretnénk nyerni, mindkét találkozón a győzelem a cél. Fontos a fegyelmezett játék, kerülni kell a kiállításokat, a Corona ugyanis nagyon jól oldja meg az emberelőnyös szituációkat. Szerintem a második mérkőzésen Papp Szabolcsnak kiosztott 5+20 perces büntetésnél csak egy 2 perceset, legfeljebb egy 2+2 perceset kellett volna ítélni. Tudjuk, hogy a brassóiak első sora nagyon jó, ha tudjuk semlegesíteni őket, akkor van esélyünk a győzelemre” – hangsúlyozta Hozó.
A négy nyert mérkőzésig tartó finálé első két összecsapását Brassóban rendezték, az elsőn a Sportklub 3–1-re nyert, a másodikon pedig a Corona győzött 5–2-re. A keddi és szerda esti mérkőzések egyformán 18.30-kor kezdődnek. A torlódás elkerülése érdekében a Vákár Lajos Műjégpálya jegypénztára már 16 órától nyitva lesz. Egy belépő 15 lejbe kerül. A tervek szerint mindkét hazai találkozót a Székely TV Facebook-oldalán élőben lehet majd követni.
Gyergyószentmiklóson folytatódik kedden (és ha kell szerdán) az egyik fél három győztes mérkőzéséig tartó bronzcsata, a Gyergyószentmiklósi Progym és a Galaci Dunărea közötti párharc. Az első két galaci mérkőzésen a Dunărea győzött 7–5-re és 10–4-re. A kedd esti gyergyói mérkőzés 18.30-kor kezdődik, a jegyek ára 14 óráig elővételben 15, a helyszínen pedig 20 lej. Gyermekeknek és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül a belépő.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!