A franciaországi U18-as vébé harmadik játéknapján előbb Nemes Márton (1–0), majd Haranghy Bence (2–1) révén szerzett vezetést a magyar csapat, ám az ukránok mindkét alkalommal – Ivascsenko és Haponenko találataival – kiegyenlítettek, több gól pedig nem született a hatvan perc alatt. Jöhetett a hosszabbítás, amely ugyancsak nem hozott újabb találatot, így a szétlövés döntött, amelynek végén Ukrajnáé lett a plusz pont.
Korábban a magyar válogatott 3–0-s vereséget szenvedett Kazahsztántól, majd 2–0-ra nyert a házigazda Franciaország ellen.
Arról már cikkeztünk, hogy a magyar U18-as válogatott első számú kapusa, Csala Patrik Gyergyószentmiklóson született. A válogatott másik székelyföldi tagja Ravasz Csanád. A jégkorongos statisztikákkal foglalkozó Elite Prospects című internetes oldal szerint Ravasz Csanád 2005. március 5-én született Székelyudvarhelyen. Klubcsapataként a Budapesti MAC van feltüntetve, ahol 2019 óra szerepel. Tagja volt a magyar U16-os, U18-as és az U20-as válogatottnak, klubszinten az ifibajnokságok mellett szerepelt a felnőttek között is, az Erste Ligában, ahol a 2021-2022-es szezonban 4, a 2022-2023-as idényben pedig 25 találkozón lépett jégre.
Utánanéztünk, és megtudtuk, hogy a magyar U18-as jégkorong-válogatott csapatkapitánya, Ravasz Csanád csíkszentkirályi. Azért szerepel születési helyeként Székelyudvarhely, mert édesanyja oda járt nőgyógyászhoz, és ott szülte Csanádot. Az alcsíki fiatalember a Csíkszeredai ISK-nál tanulta meg a hoki ábécéjét, első edzői Elekes Levente és Hozó Levente voltak. Amikor a 2010-es évek közepén edzője, Elekes Levente a Brassóhoz ment, akkor ő is követte, 2019-től pedig a Budapesti MAC jégkorongozója lett.
Érdekesség, hogy Ravasz Csanád unokatestvére a Csíkszeredai Sportklubnál játszó Gecse Hugónak, illetve öccsének, a Háromszéki Ágyúsokat erősítő Gecse Olivérnek. Sportos a család, hiszen Hugó és Olivér édesanyja, Ravasz Csanád nagynénje, Gecse Izabella a Csíkszeredai ISK sífutó- biatlon szakosztályának az edzője.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!