Moldován Ervin, a Csíkszeredai ISK U13-as és U12-es csapatainak edzője mindent megmozgatott, hogy az anyagi gondokkal küszködő ISK együttesei is részt tudjanak venni a Bukaresti Steaua által rendezett tornán.
Megtudtuk, hogy mindkét csapat két-két mérkőzést játszott, az U13-asok két győzelmet arattak, az U12-esek mérlege pedig egy vereség és egy győzelem.
A torna után két meglepetés várta a kis csíki hokisokat:
az egykoron jégkorongban is jeleskedő Ion Țiriac meghívta a gyerekeket az autós múzeumába, Tánczos Bárna pedig a bukaresti „Fehér Házba”, a világ második legnagyobb területű adminisztratív épületébe, ahol a román parlament működik.
„Nagyvonalú volt a szenátor úr, a látogatást követően az egész csapatot meghívta egy ebédre is” – mondta el Moldován Ervin.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Meglepő eredménnyel zárult a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező első körében az andorrai és a román bajnok párharcának visszavágója kedden este, a törpeállam aranyérmese közel volt, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát az FCSB-vel szemben.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!