A csíkszeredai Császár Hunor nyáron a Fehérvári Titánoktól igazolt a GYHK-hoz, és a 22 éves támadó múlt pénteken a Csíkszeredai Sportklub elleni rangadón szerezte első Erste Liga-gólját, illetve pontját a piros-fehéreknél.
A hosszabbítás utáni 8–7-es gyergyói sikerrel végződött találkozón Császár a 10. percben, 1–0-s állásnál szerzett szemfüles gólt: Bíró Gergő korongszerzést követően fonákkal nem vállalta el a lövést, de a kapu mögé korcsolyázva a rövid saroknál meglepte Makszim Szamankovot, aki nem tudott időben reagálni.
Érdekesség, hogy az első játékhéten is GYHK-találatot választottak a hét góljának az Erste Ligában. A csapatkapitány Brance Orbán kiváló fonákmozdulattal vette be a Dunaújvárosi Acélbikák kapuját, itt Sebastien Sylvestre jegyzet zseniális asszistot. A szezonnyitó mérkőzést 10–4 arányban húzta be Szilassy Zoltán és Góga Attila alakulata.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!