HIRDETÉS

Címvédésre készül a GYHK, de a Sportklub, a Corona és a Fradi is akarja az Erste Ligát

Négy csapat jelentkezett be a bajnoki címért
Fotó: Szász Adorján/GYHK

A Magyar Jégkorong Szövetség megtartotta hagyományos idénynyitó Erste Liga-sajtótájékoztatóját. A budapesti Magyar Sportok Házában lezajlott eseményen a liga elnöke és menedzsere mellett a bajnokság minden csapatának egy-egy vezetője kapott szót.

Bereczky Szilárd, a Gyergyói HK menedzsere kiemelte, nehéz lesz ismét az élen zárni, mert az ellenfelek komolyan erősítenek, már az előző kiírásban az elődöntőben és a döntőben is hetedik mérkőzést kellett játszaniuk. „Nagy szó volt ez kisvárosunk életében, hogy végre a harmadik és második helyezések után megnyertük első trófeánkat. Akkor valószínűleg az egy négyzetméterre jutó ittas egyének száma Gyergyóban volt a legnagyobb a Földön” – tette hozzá a székely sportvezető.

HIRDETÉS

A Gyergyói HK mellett az előző kiírás ezüstérmese, a sorozatban ötödik, összesítésben 30. magyar bajnoki címét begyűjtő, szombaton Szuperkupa-győztes FTC-Telekom, valamint az elődöntős Brassói Corona és a Csíkszeredai Sportklub is az Erste Liga megnyerését tűzte ki célul.

Szőke Álmos ligaelnök úgy fogalmazott: „folytassuk ott, ahol abbahagytuk! Soha nem látott izgalmakat hozott az előző szezon, különösen az elődöntő és a finálé”. Jelezte: továbbra is cél, hogy minél több néző legyen. A meccseken túl vonzó programokat kínálnak, hogy növekedjen a szurkolói bázis. Ismét lesznek találkozók semleges helyszínen, Ajkán, Szombathelyen, Jászberényben és Zalaegerszegen.

A legutóbbi győztes, a Gyergyói HK •  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

A legutóbbi győztes, a Gyergyói HK
Fotó: Szász Adorján/GYHK

Az alapszakaszban legjobb, elődöntős Budapest JA „szeretne minél messzebb jutni”, azonban három olyan légiósa is távozott, akik együtt 140 pontot termeltek.

Az Újpest az elődöntőben, a FEHA19 és a DEAC a rájátszásba kerülésben bízik. A DVTK Jegesmedvéknél egyelőre nem fogalmaztak meg helyezésbeli célkitűzést, mert az NHL-t is megjárt új edző, Steve Kasper először egységes csapattá szeretné gyúrni a keretet. A Dunaújvárosi Acélbikáknál – amely Azari Zsolt menedzser szerint a legkisebb költségvetésű a mezőnyben – ugyancsak nem jelöltek meg konkrét célt, az viszont biztos, hogy a nézők számát szeretnék feltornászni, és minél többször megnehezíteni a „nagy csapatok dolgát”.

Amint Somogyi Attila, a liga menedzsere elmondta: az alapszakasz az eddigieknél hosszabb lesz. A két oda-vissza kör, vagyis 36 forduló után a csapatokat a helyezések alapján két csoportra osztják, ahol még egyszer játszanak a csoportbeli ellenfelekkel hazai pályán és idegenben. Ez további nyolc mérkőzést jelent, ami szintén az alapszakasz része, és az itt elért eredmények beleszámítanak az összesített tabellába.

A két csoportot a nemzetközi szövetség világbajnoki csoportbesorolásánál alkalmazott elv szerint alakítják ki: az egyik ötösbe kerül az 1., a 4., az 5., a 8. és 9. helyezett, míg a másikba a 2., a 3., a 6., a 7. és a 10. Az alapszakasz így 44 fordulóból áll majd.

A rájátszás-kvalifikáció megszűnik, vagyis az utolsó két helyezettnek véget ér az idény az alapszakasz befejeztével. Újdonság az is, hogy a negyeddöntő párosítása nem választás alapján alakul ki, hanem a helyezések szerint: az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel játszik a továbbjutásért. A folytatásban is az alapszakaszban elért helyezések számítanak, mindig az állva maradt legmagasabban rangsorolt együttes játszik a legalacsonyabbal.

Az idény pénteken indul négy mérkőzéssel, amikor a címvédő Gyergyói HK-ra erdélyi derbi vár a Csíkszeredai Sportklub otthonában.

A hétmeccses finálét vívó két együttes, a Gyergyó és a Ferencváros első találkozójára október 27-ig kell várni, FTC–UTE rangadót november 14-én rendeznek majd először. Az alapszakasz március 3-án zárul, a playoff pedig március 8-án indul.

•  Fotó: ersteliga.hu Galéria

Fotó: ersteliga.hu

A sajtótájékoztatón szó esett az immár 11 csapatos második vonalról, az Andersen Ligáról is, amelyben sok korábbi válogatott játékos és sok fiatal játszik. Radnai Károly, a névadó ügyvezetője jelezte, hogy „határozott szakadék van” a két liga között, ezt szeretnék idővel csökkenteni, és az Erste Liga hátországa lenni. Kiemelte: az előző idényben például Turbucz Martin személyében tudtak olyan hokist Szegedről „felküldeni, aki – ha nincs másodosztály, valószínűleg – elveszett volna a magyar hoki számára játékosként, ehelyett az FTC húzóembere lett”.

Jégkorong Erste Liga, a hétvégi program

Pénteken (szeptember 29.): 18.30 órától Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK, 19.30-tól Feha19–Dunaújvárosi Acélbikák, Miskolci DVTK Jegesmedvék–Debreceni EAC, 19.40-től pedig Budapest Jégkorong Akadémia HC–Újpesti TE.

Szombaton (szeptember 30.): 18.30 órától Gyergyói HK–Brassói Corona.

Vasárnap (október 1.): 16.30 órától FTC-Telekom–Debreceni EAC, 17.30-tól Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub, 18.40-től BJAHC–Feha19, 19-től pedig Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Chris Bodó újabb két évig a Gyergyói Hoki Klub játékosa lesz

A Gyergyói Hoki Klub szurkolói örülhetnek: a csapat első számú gólfelelőse, Chris Bodó továbbra is piros-fehér mezben száll jégre. A klub hivatalos bejelentése szerint a kanadai születésű csatár újabb két évre kötelezte el magát a GYHK-hoz.

Visszatért a Coronához a csíki hokis, újra hosszabbított az alapember

Elkezdte a következő szezonbeli keret kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely két rutinos belföldi játékos aláírását szerezte meg.

Radim Valchař a Steauához igazolt

A Bukaresti Steaua hivatalosan is bejelentette: leigazolta Radim Valchařt, az elmúlt évtized egyik meghatározó légiósát a romániai hokiban. A rutinos cseh születésű, de már román válogatott csatár öt idényt követően távozik a Brassói Coronától.

Erste Liga: több dolog is változhat a Fradi távozásával

A magyar jégkorongnak mindenképp előrelépés az, hogy az FTC-Telekom az osztrák bázisú ICEHL-hez csatlakozik. Az Erste Liga viszont gyengülni látszik azzal, hogy egy erős, meghatározó csapat távozik. Hacsak nem jön helyettük valaki hasonló.

Ambrus Gergő a Gyergyói Hoki Klub új igazolása

A tökéletes szezont záró, négy trófeát nyerő Gyergyói Hoki Klub újabb jó hírt jelentett be a szurkolóinak. Leigazolták a Székesfehérvári AV19-től Ambrus Gergőt, aki így hazatér szülővárosába.

Gyergyói örömünnep a Vákárban, de a csíkiak sem bánkódhatnak (videóval)

A Gyergyói Hoki Klub nyerte a bajnoki címet a jégkorong Erste Ligában, a döntő hatodik összecsapásán a Csíkszeredai Sportklub otthonában ünnepelte a trófea elhódítását. Videónkban a győzelem pillanatai és a két székely gárda főszereplőinek nyilatkozatai.

A GYHK-nál igazi családként küzdöttek, a Sportklubnál méltán büszkék az eredményre

Hatalmas csatában nyerte meg a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzését a Csíkszeredai Sportklub otthonában, ezzel elhódította a bajnoki címet. A díjkiosztó ünnepség után a vezetőedzők és a játékosok értékeltek.

Itt a vége, eldőlt minden: a Gyergyói Hoki Klub nyerte az Erste Ligát

Hiába szerezte meg a vezetést a Csíkszeredai Sportklub, fordítani tudott a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzésén, és 4:2-es összesítéssel megnyerte a sorozatot. A piros-fehérek történetük során másodszor hódították el a trófeát.

Megszerzi a trófeát a GYHK vagy egyenlít a Sportklub? – a székely hokidöntő hatodik meccsének élő közvetítése

Csíkszeredában, a Vákár Lajos Műjégpályán csap össze a házigazda Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga döntőjének hatodik meccsén. A GYHK összesítésben 3–2-re vezet és egy győzelemre van szüksége a bajnoki címhez.

Másodszorra a GYHK vagy ötödszörre a Sportklub?

Tizenhét éves múltra tekint vissza a közös magyar-román rendezésű jégkorongbajnokság, a jelenlegi nevén az Erste Liga. Beleástuk magunkat a statisztikákba, a GYHK–Sportklub finálé hatodik meccse előtt jöjjön egy kis múltidézés.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!