Hiába vezetett a találkozó nagy részében és még fél perccel a rendes játékidő vége előtt is, a gyergyói gárda végül hosszabbításban 4–3-ra alulmaradt a DVTK Jegesmedvékkel szemben.
Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője értetlenül állt a történtek előtt, mint mondta, elég nagy rizikóval játszottak, és túl sokat tettek azért, hogy az ellenfél helyzetbe kerüljön.
Csak azt kaptuk, ami járt. Ebből tanulni kell. Tehát egyensúlyt kell beletenni a játékunkba, mert az ellenfélnek a legnagyobb ereje az, hogy öt emberrel dolgozik minden játékszituációban” – fogalmazott.
A szakvezető kiemelte, csapata bizonyos helyzeteket csak három vagy négy emberrel akar megoldani, és ez az egyik legnagyobb fejleszteni való dolog, hogy ne lepjék meg magukat ilyen negatív értelemben. „Bízom benne, hogy megfelelő információkkal látjuk el őket, és akkor csütörtökön a hibákat kijavítva győzelemmel fogjuk tudni abszolválni a meccset” – közölte Szilassy Zoltán.
Láda Balázs, a DVTK vezetőedzője szerint talán először fordult elő ebben a szezonban az, hogy nem nyomta őket óriási teher, és az motiválta a csapatát, hogy mutassák meg maguknak, mire képesek.
Fegyelmezetten játszottunk, volt egy jó kapusteljesítményünk is, ami életben tartotta a reményeket. Mindenki hozzá tudott tenni egy olyan pluszt, ami azt eredményezte, hogy tettünk egy lépést előre”.
A Brassói Corona nagyon korán hátrányba került és utána hajszolta az egyenlítést, de ez nem sikerült, sőt még gólt sem szerzett, a BJAHC pedig tovább növelte előnyét, és végül 4–0-ra nyert.
„Nem voltunk elég jók ahhoz, hogy győzzünk hazai pályán. Az sem segített, hogy az első cserében azonnal gólt kaptunk.
– mutatott rá Strenk Hunor, a Corona társvezetőedzője.
Hozzátette, később több helyzetük is volt, de sajnos az ellenfél talált be egy kiugrásból, így már két góllal vezetett. „Dicséret illeti őket, jól védekeztek, egyszerűen tették azt, amit kellett vendégként. Nem szolgáltunk rá a győzelemre, de ez csak egy meccs volt. Remélem, tanulunk belőle, és mindenki készen áll csütörtökön, hogy visszavágjunk”.
A BJAHC trénere, Kangyal Balázs megjegyezte, megmutatták, hogyan kell lépésről lépésre előrejutni.
De ez csak egy meccs volt. Nem túl nagy dolog. Igen, nyertünk, de ez már nem számít sokat”.
A párharcok csütörtökön 18.30-tól folytatódnak, a második mérkőzéseket szintén Gyergyóremetén, illetve Brassóban rendezik.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!