A Csíkszeredai Sportklub keretéből a meghatározó játékosok közül Sofron és Stach, a túloldalról pedig Kóger hiányzott. Mindhárman gólerős játékosok, talán ezzel is magyarázható az összecsapás gólszegénysége.
Mindössze egy találat született, de nem lehet azt mondani, hogy unalmas, eseménytelen lett volna a mérkőzés.
Mihai Paul és Radu Gabriel sorozatban osztogatta a kisbüntetéseket mindkét oldalon. A Brassónak 30, a Sportklubnak 24 percet róttak ki, amiből mindössze egy volt 10 perces fegyelmi, amit Gliga kapott.
Az egyetlen találatot Péter Balázs szerezte Részegh Zsolt passzából a 25. percben, ez érdekes módon egyenlő létszámnál született. Emberhátrányban mindkét együttes jól vizsgázott, ebből adódik, hogy emberelőnyben viszont kevésbé. Adorján hibátlan maradt, ahogy Tőke is az egy kapott gólt leszámítva.
A Csíkszeredai Sportklub tehát a rosszul sikerült magyarországi túra után megszerezte első győzelmét az Erste Ligában.
Hogy ez a mérkőzés romániai bajnokságban számított-e vagy sem az kérdéses.
Egyelőre a RJSZ hivatalos oldalán említés sem történik róla (mivel még semmiféle programot nem tettek közzé így nem is nagyon lehet), de a régi-új vezetés alatt már láttunk olyant, hogy meccseket utólag könyveltek fel.
Az Erste Liga vasárnapi napján komoly meglepetés is született: a FEHA 19 legyőzte az UTE együttesét. A DAB ugyan sokáig szoros csatát játszott a Ferencvárossal, de végül a zöld-fehérek behúzták a három pontot. A BJAHC pedig súlyos verést mért a Debrecenre.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 0–1 (0–0, 0–1, 0–0).
Gólszerző: Péter Balázs (26. perc).
Kapura lövések: 39–28.
Kiállításpercek: 30–24 (ebből a brassói Gligának 10 perc fegyelmi).
FEHA19–UTE 3–2 (1–0, 1–1, 1–1).
Gólszerzők: Ambrus Csongor (18. perc), Mihály Ákos (24.), Kamil Mingazov (48.), illetve Benk András (36.), Kyle Just (60.).
Kapura lövések: 24–37.
Kiállításpercek: 8–8.
DAB–FTC-Telekom 2–4 (0–1, 1–0, 1–3).
Gólszerzők: Tommi Niskanen (26. perc), Horváth Ákos (60.) illetve Oliver Betteridge (4. és 59.), Nagy Gergő (55., és 58.).
Kapura lövések: 32–41.
Kiállításpercek: 8–6.
BJAHC–DEAC 9–3 (3–1, 3–2, 3–0).
Gólszerzők: Ilija Culigin (2., és 28. perc), Mirko Djumic (2.), Schlekmann Márk (8.), Garát Zsombor (29.), Tóth Richárd (36.) Eugene McCormick (41., és 45) Joonas Uimonen (44.) illetve Jan Dalecky (4.), Dominik Novotny (25.), Rastislav Spirko (31.).
Kapura lövések: 48–30.
Kiállításpercek: 11–17 (ebből Tóth Richárdnak és Vedran Bogesicnek 5-5 perc verekedésért).
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 7 | 6 | 0 | 0 | 1 | 25-14 | 18 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 6 | 5 | 1 | 0 | 0 | 35-12 | 17 |
3 | Brassói Corona Brassó | 8 | 4 | 1 | 0 | 3 | 24-17 | 14 |
4 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 7 | 4 | 0 | 0 | 3 | 33-20 | 12 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 7 | 2 | 2 | 1 | 2 | 20-19 | 11 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 8 | 2 | 1 | 3 | 2 | 23-27 | 11 |
7 | Újpesti TE UTE | 6 | 2 | 0 | 1 | 3 | 18-22 | 7 |
8 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 7 | 2 | 0 | 1 | 4 | 21-31 | 7 |
9 | Debreceni EAC DEAC | 8 | 1 | 1 | 0 | 6 | 22-35 | 5 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 6 | 1 | 0 | 0 | 5 | 7-31 | 3 |
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!