Hirdetés

Botlott a Brassói Corona a Bukaresti Red Hawks ellen

Kisebb meglepésre a Red Hawks szerezte meg a győzelmet. Korábbi felvétel
Fotó: Borbély Fanni

Bár gyorsan vezetést szerzett a Brassói Corona, küzdelmes mérkőzésen maradt alul kedden este a Berceni Arénában a Bukaresti Red Hawks ellen a felnőtt román jégkorongbajnokság középszakaszában.

2026. január 13., 22:13

Az első játékrész elején kétszer is emberelőnybe kerültek a vendégek, egyet Radim Valchar találatával ki is használtak (0–1). A hazaiak azonban a 16. percben Hildebrand Szabolcs góljával egyenlíteni tudtak, így 1–1-es állásnál vonultak szünetre a csapatok.

Hirdetés

A második harmadban a kapusok kerültek a középpontba: mindkét együttes kereste a gólt, ám egyik fél sem tudta feltörni az ellenfél védelmét.

A záró felvonást határozottabban indították a fővárosiak, a 44. percben Cristian Munteanu találatával átvették a vezetést (2–1). A folytatásban futottak az eredmény után a kék-sárgák, majd a hajrában Részegh Tamás egyenlített, így sikerült hosszabbításra menteniük a mérkőzést.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A ráadásban Daniil Martynov döntött, megszerezve ezzel a Red Hawks tizedik bajnoki győzelmét ebben a szezonban (3–2).

A két csapat január 14-én, szerda este ismét egymás ellen lép jégre, a találkozó 19 óra 30 perckor kezdődik, és a Redhawks Academy YouTube-csatornája élőben közvetíti.

Román jégkorongbajnokság, középszakasz, felsőház:

Bukaresti Red Hawks–Brassói Corona 3–2 (1–1, 0–0, 1–1, 0–1), hosszabbítás után.
Gólszerzők: Hildebrand Szabolcs (16.), Cristian Munteanu (44.), Daniil Martynov (63.), illetve Radim Valchar (4.), Részegh Tamás (57.).
Kapura lövések: 43–44.
Büntetőpercek: 14-12.
Játékvezetők: Filip Cristian és Gheorghies Andries, illetve Trandafir Cristian Luca és Kacsó Dániel.

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, középszakasz, felsőház

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
13
0
1
2
75-33
49
2
Brassói Corona Brassó
16
10
0
1
5
77-49
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
4
3
0
9
46-70
21
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
6
0
2
8
62-65
20
5
Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks
16
2
2
1
11
37-80
12
Brassói Corona: +6 pont
Bukaresti Red Hawks: +1 pont
Csíkszeredai Sportklub: 0 pont
Gyergyói Hoki Klub: +9 pont
Háromszéki Ágyúsok: +3 pont
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Péter Balázs: Egyértelmű a cél, szeretnénk újra kupákat nyerni!

Másfél hónapja dolgozik együtt Antal István másodedző irányításával a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. Az új szezonra való felkészülés során az elmúlt idényben a csapat legponterősebb játékosa, Péter Balázs válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Visszahozzák a rájátszást a romániai hokibajnokságba

Új lebonyolítási rendszerrel rajtol a 2026–2027-es romániai jégkorongszezon. Módosul a felnőtt bajnokság és a Román Kupa menetrendje, változnak az utánpótlás-sorozatok, miközben az ország újabb világbajnokság megrendezésére készül.

Staffan Lundh: mindent megteszünk, hogy újra győztesek legyünk

A Csíkszeredai Sportklub a napokban hozta nyilvánosságra új vezetőedzőjének kilétét. A posztra a szurkolók számára korábbról már ismerős Staffan Lundh érkezik, aki most a Székely Sport kérdéseire válaszolt.

Megállapodott ponterős hátvédjével a Brassói Corona

A következő idényben is a Brassói Coronát erősíti Pavlo Boriszenko. A rutinos ukrán hátvéd immár kilencedik szezonját kezdi meg a Cenk alatti együttesnél, amely az elmúlt hetekben sorra jelentette be meghatározó játékosai szerződéshosszabbítását.

Húsz év után visszatért a Sportklub kispadjára a svéd vezetőedző

Ritka, hogy már július elején eldől a vezetőedző személye a Csíkszeredai Sportklubnál. A nagy múltú székelyföldi jégkorongcsapat a svéd Staffan Lundhot nevezte ki, aki közel húsz év után tér vissza a kék-fehérek kispadjára.

Tovább erősödik a Corona, újabb két alapemberrel egyeztek meg

Folytatja a keret megerősítését a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely újabb két meghatározó játékosa szerződéshosszabbítását jelentette be. A következő idényben is a sárga-kék mezt viseli Rokaly Szilárd és Részegh Tamás.

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!