Hirdetés

Biztató játékkal rukkolt elő a GYHK

Két gólt kapott a székelyföldi gárda
Fotó: Székely László (GYHK)

2021. augusztus 26., 22:44

Teljesen egyenrangú ellenfélként szerepelt első felkészülési mérkőzésén a Gyergyói Hoki Klub a szlovákiai extraligás Érsekújvárral szemben. Akár döntetlen is lehetett volna, de a helyzetekből csak az ellenfél tudott kihasználni kettőt.

2021. augusztus 26., 22:44

Kiegyenlített első harmadot láthattak az Érdi Jégcsarnokból az online közvetítést követők. Az érsekújvári csapat egy fokozattal gyorsabb volt ugyan, de a jól védekező GYHK kapuja sem forgott többször veszélyben, mint a szlovákiai elitben szereplő edzőpartneré.

Hirdetés

Az első kiállítást egy Nové Zámky játékos kapta, és a két perc alatt komoly nyomás nehezedett a felvidéki csapat ketrecére. A múlt szezonban végig problémái voltak a gyergyóiaknak az emberelőnyös játékkal, most viszont igazán tetszetős volt az, ami a két perc alatt zajlott. Épp csak a gól hiányzott..

A harmad közepén egyszerre két gyergyói került a büntetőpadra, és ezt másodpercek alatt ki is használta az Érsekújvár, Reini talált be Rinne ketrecébe. Sylvestre egyenlíthetett volna kétszer is, de előbb a szólója közben gáncsolták, majd a megítélt büntetője maradt ki.

0–1-nél jött az első szünet.

A második harmad nagyobb részén is ugyanaz zajlott mint az első 20 percben, egyforma felek küzdelme zajlott, kevés igazán nagy helyzettel. A játékrész utolsó 5 percében viszont kezébe vette az irányítást a piros-fehér alakulat, sorra alakultak ki az akciók az érsekújváriak kapuja előtt. Csakhogy a gól továbbra sem jött össze.

•  Fotó: Székely László (GYHK) Galéria

Fotó: Székely László (GYHK)

A játék képével ellentétesen változott az eredmény, a szünet előtti utolsó percben Jackson talált be a GYHK kapujába.

A harmadik harmadról is ugyanazt lehet elmondani, amit az első kettőről: a kapusok helyükön voltak, a lövések nem találtak célt, de egyébként nehezen lehetett volna megmondani, hogy melyik az Erste Ligában játszó és melyik a szlovákiai extraligás csapat.

A GYHK első felkészülési mérkőzésén alulmaradt, de helytállt egy nagyon iramos mérkőzésen egy erősebb ligából érkező csapattal szemben.

A piros-fehérek legközelebb szeptember 1-én a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként játszanak.

Jégkorong, felkészülési mérkőzés:

Gyergyói Hoki Klub–HC Nové Zámky 0–2 (0–1, 0–1, 0-0).
Gólszerzők: Roope Reini, Robby Jackson.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!