HIRDETÉS

Bevinnék a jégpályát, hokivébét rendeznének a Sepsi Arénában

A létesítmény alkalmas lenne a hokivébé megrendezésére
Fotó: Jakab Mónika

Ülésezett a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) vezetőtestülete, a szövetségi büró, amely többek között arról döntött, hogy megpályázzák a jövő évi ifjúsági és felnőtt, férfi és női világbajnokságok rendezését.

Nagy Attilát, a Román Jégkorong-szövetség elnökét a döntésekről, illetve a tervekről kérdeztük.

HIRDETÉS

– Az elmúlt időszakban több pályázatot nyújtottak be a Nemzetközi Jégkorong-szövetséghez (IIHF). Erről is szó esett a legutóbbi gyűlésen. Mit lehet tudni ezekről?

– Decemberben három pályázatot nyújtottunk be az IIHF-hez, mindhárom a romániai jégkorongsport fejlesztését célozza meg, de ezek közül csupán egyre kaptunk finanszírozást, a játékvezetői képzésre. Pontosabban 48 ezer eurót, amelyből olyan folyamatos, a hazai játékvezetést fejlesztő programokat indítunk el, amelynek célja az, hogy a hazai játékvezetők a legmagasabb nemzetközi szinten is helyt álljanak.

Nagy Attila •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Nagy Attila
Fotó: Veres Nándor

– Döntés született arról is, hogy a román szövetség megpályázza a jövő évi felnőtt és ifjúsági, női és férfi világbajnokságok rendezését. Mikor határoznak ezekről a helyszínekről, melyek azok a jégcsarnokok, amelyek házigazdái lehetnének ezeknek a világversenyeknek?

– A pályázatokat még nem kellett beküldeni, az IIHF tavaszi, április-májusi kongresszusán kerülnek szóba ezek, akkor döntenek majd a helyszínekről. Megpályázunk minden olyan vébét, amelyen a romániai válogatottak érdekeltek. A felnőtt férfi esetében, ha a divízió 1/A-ban maradunk, akkor egy olyan jégpályával kell pályázni, ahol legalább 3000 néző helyet foglalhat.

Erre Romániában egyetlen település – ahol hoki is van! – jöhet szóba: a sepsiszentgyörgyi Sepsi Aréna. Ez alkalmas lenne. Ott most többnyire csak kosárlabda-mérkőzések zajlanak.

Amennyiben nem erre, hanem egy szinttel lejjebbre készülünk, akkor szóba jöhet Brassó és Csíkszereda is. Az U20-asoknál szintén Brassó és Csíkszereda, míg az U18-as, illetve a női vébé esetén a bukaresti Berceni Arénában gondolkodunk, amelyik most épül.

– Bizonyos közösségi oldalakon nagyobb teret kapott az egyik, Brassóban megrendezett ifjúsági bajnoki mérkőzés, amelyen tömegverekedés tört ki. Erről mi a véleménye?

– A fegyelmi bizottság ezzel kapcsolatban meghozta a döntéseket. Tudjuk, hogy jégkorongban nem az első, és valószínű nem is az utolsó alkalom, hogy verekedés tör ki egy mérkőzésen. Elég ha csak a tavalyi női világbajnokságra utalunk, az is egy konkrét példa. Mindenféleképpen az egresszív viselkedést, amit az elmúlt időszakban tapasztaltunk, azt elítéljük.

Vannak feszültségek, beszéltünk erről a szövetség vezetőségi gyűlésén, munkacsoportokat alakítottunk ki, amelyeknek az lesz a feladata, hogy olyan szabályzat-módosításokat hozzon, amelyekkel a sport fele lehetne terelni a jégkorongmozgalmat, nem pedig a cirkusz irányába.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Elhasalt hazai pályán a Sepsi OSK: elvitte mindhárom pontot a Corvinul

Lejátszotta harmadik mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ám a várva várt hazai bemutatkozás vereséggel zárult: hétfő délután a Vajdahunyadi Corvinul 2–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Ez is érdekelheti

Negyvennél is több csapat a rajtnál az ifjúsági hokibajnokságokban

A romániai utánpótlás jégkorong-bajnokságokban több mint negyven csapat indul a 2025–2026-os szezonban. A székelyföldi klubok idén is kulcsszerepet töltenek be, hiszen a mezőny több mint fele Székelyföldről érkezik.

A bajnoki rajt előtt történt edzőváltás a Fradi hokicsapatánál

Fodor Szabolcsot a finn Timo Saarikoski váltotta az osztrák jégkorongligában újonc Ferencváros vezetőedzői posztján.

Csíkkarcfalván készülnek az utánpótlás hokiválogatottak

Megkezdik a felkészülést a következő szezonra a román utánpótlás jégkorong-válogatottak. Az U18-as és U20-as fiúk Csíkkarcfalván, több mint száz játékossal vágnak neki első közös szezonbeli edzőtáboruknak.

Hétfőtől válthatók a GYHK-bérletek az új arénába

Új helyekről nézhetik a Gyergyói Hoki Klub hazai mérkőzéseit a szurkolók a hamarosan megnyíló Remete Ice Arénában.

A magyar hokiválogatott és a Hydro Fehérvár is ott lesz a gyergyóremetei pályaavatón

Magas színvonalú jégkorongtornával indul a hokiszezon: Magyarország válogatottja, a Hydro Fehérvár AV19, a Cracovia Krakow és a házigazda Gyergyói Hoki Klub csap össze augusztus 30-án és 31-én a Remete Ice Aréna avatóján.

A Fox Hockey készül az új idényre, de az utánpótlásra is jobban odafigyelnének

A Fox Hockey szintet lépne, de mostantól nagyobb figyelmet fordítanak az utánpótlásra is. Nagyon kevés a minőségi felnőtt játékos az országban, így nemzetközi szinten nincs esély eredményt elérni – mutat rá a csapat és a válogatott menedzsere.

Az egyik nap búcsút intettek Sofronnak, a másikon bejelentették az új klubját

Csapatot és ligát is vált a csíkszeredai születésű, magyar válogatott jégkorongozó. Aláírta szerződését az új együttesével.

Hargitafürdőn alapoznak a csíki hokipalánták

Szűk kerettel, de annál nagyobb lelkesedéssel készül a következő idényre a Csíkszeredai ISK jégkorongcsapata. A fiatalok Hargitafürdőn edzőtáboroznak.

Gőzerővel készül a következő idényre a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Túl van az első egy hónapos felkészülésen a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, amelynek a következő idényben a magyar bajnokságban való jó szereplés, valamint a román döntő elérése a célja. A keretet új arcok és visszatérők is erősítik.

A GYHK lesz a házigazda, Gyergyóremetén rendezik a Kontinentális Kupa csoportkörét

A jégkorong Kontinentális Kupa első fordulójának szervezését a Gyergyói HK kapta meg. Október 17–19. között az ősszel megnyíló gyergyóremetei Remete Ice Rinkben lesznek a mérkőzések. A román bajnok magyar, ukrán és szerb ellenfelekkel méri össze erejét.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!