A brassóiak legfrissebb bejelentése szerint újabb két kulcsember marad a csapatnál. Bors Huba egy évvel meghosszabbította szerződését, így a következő idényben is a sárga-kékeket erősíti. A 31 éves, csíkszeredai születésű hátvéd 2016 óta szerepel a Coronánál, és az elmúlt évek során a csapat egyik meghatározó játékosává vált.
A klub közleménye kiemeli, hogy Bors nemcsak a jégen, hanem azon kívül is példaképként szolgálhat a fiatalabb generáció számára, miközben az öltöző egyik vezéregyéniségének számít. A 2025–2026-os idényben 31 Erste Liga-mérkőzésen lépett pályára, míg a román bajnokságban 27 találkozón kapott lehetőséget.
Szintén jó hír lehet a brassói szurkolóknak, hogy sikerült megegyezni David Levinnel is, aki újabb egy évre kötelezte el magát a Corona mellett. A mindössze 26 éves támadó a 2024–2025-ös szezon előtt érkezett Brassóba, és rövid idő alatt a csapat egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát.
A klub közleménye szerint Levin az egyik legtehetségesebb játékos, aki valaha viselte a Corona mezét. Az előző idényben ezt a jégen is bizonyította: 45 Erste Liga-mérkőzésen 27 gólt szerzett és 51 gólpasszt osztott ki, összesen 78 pontot termelve csapatának.
A Cenk-alatti együttes ezzel tovább folytatja a keret megerősítését. Korábban már hivatalossá vált, hogy a Gyergyói Hoki Klub meghatározó védője, Konsta Mesikämmen Brassóba igazol, emellett megszerezték Mihály Ákos játékjogát is. A vezetőség Jared VanWormer megtartásáról is gondoskodott, így az amerikai támadó az ötödik idényét kezdheti meg a klub színeiben, míg Radim Valchar a hetediket, miután ő is hosszabbított.
A játékosmozgások természetesen a távozókat is érintik. A brassóiak már korábban bejelentették, hogy Philippe Cornet, Sébastien Piché és Molnár Zsombor nem folytatja a klubnál.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!