Amikor Szilassy Zoltán vezetőedző azt mondta a szezon előtt, hogy a GYHK célja a legjobb négy közé jutás, és ott már bármi megtörténhet, valószínűleg nem arra gondolt, ami a csapatával az Erste Liga elődöntőjének harmadik mérkőzésére bekövetkezett.
A csapaton egy olyan betegséghullám söpört végig, hogy mindössze 13 mezőnyjátékost tudott nevezni az FTC-Telekom elleni vasárnapi mérkőzésre.
Köztük is voltak olyanok akik „csak” enyhén lázasok voltak, de például a hónapok óta sérült Biró Gergő is be kellett öltözzön, hogy meglegyen a minimálisan szükséges létszám a mérkőzésen. A csatár Sárpátki és DiDiomete is hátvéd pozícióban kellett most szerepeljen.
A gyergyószentmiklósi csarnokban sem sokan hihettek abban, hogy ez a keret esélyes lehet a négy teljes sorral játszó Ferencváros ellen, ehhez képest az első harmadban igen szépen helytálltak a piros-fehérek. Demeter a 11. percig tudta megőrizni gól nélkül a kapuját, ekkor Tamminen értékesített egy kipattanót, ami előtt többször blokkoltak a gyergyóiak, miközben a túloldalon Aranynak is többször bravúr kellett, hogy a hazaiak ne tudjanak betalálni.
A második harmadban már kijött a realitás. A 40 percre 0-5 állt az eredményjelzőn, a meccs eldőlt. A teltházas csarnok közönsége is nyugtázta ezt de megmutatták, hogy a bajban is ott vannak a csapatukkal. Még később, 0-7-nél is zengett a csarnok az énektől, szurkolástól.
A GYHK pályára lépő játékosai kihozták magukból azt, amit az adott körülmények között lehetett, de ez ennyire volt elég. A két csapat a program szerint hétfőn 18.30-tól újra összecsap, ha meglesz a szükséges létszám a hazaiaknál és ha nem lázasodnak be újabb játékosok…
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!