Nem tudta borítani a papírformát a magyar jégkorong-válogatott pénteken este a németekkel szemben. A találkozó nagy részében az ellenfél akarata érvényesült, a magyar csapat elsősorban védekezésre kényszerült, ugyanakkor az utolsó harmad játékából már lehet erőt meríteni a folytatásra.
A németek érezhetően komoly elszántsággal érkeztek a mérkőzésre, hiszen a tornájuk korábban messze nem alakult az elképzeléseik szerint. Ezt emelte ki a magyar válogatott fiatal játékosa, Szongoth Domán is, aki szerint szinte emberfeletti feladat volt feltartóztatni az ellenfelet.
„Egy igazi sebzett vadkannal találtuk szembe magunkat” – fogalmazott találóan a fiatal támadó, majd hozzátette:
a magyar csapat próbált mindenhová odaérni a saját harmadában, de a német tempó sokszor kezelhetetlennek bizonyult.
Szongoth két vitatott játékvezetői ítéletet is nehezen élt meg, ráadásul mindkétszer ellene született döntés, de hangsúlyozta, hogy gyorsan tovább kell lépni és a következő feladatokra koncentrálni.
A britek elleni fontos góljára kellő szerénységgel emlékszik vissza: „Nagyon örülök, hogy be tudtam találni az elit világbajnokságon, ráadásul ez egy fontos meccsen jött össze. Onnantól kezdve viszont, hogy bizalmat szavazott nekem a szakvezetés, ez a kötelességem. Remélem, hogy a következőkben további gólokkal tudom megörvendeztetni a szurkolókat.”
A magyar csapat szépítő találata Sárpátki Tamás nevéhez fűződött, aki megszerezte első gólját az elitvilágbajnokságon. A csatár érthetően büszke lehet erre a mérföldkőre, mégsem tudott igazán örülni a találatnak.
„Ez örömmel kellene, hogy eltöltsön, de felemásak az érzéseim, hiszen a csapat kikapott” – mondta csalódottan.
Sárpátki szerint a magyar válogatott az első két harmadban egyszerűen nem tudta felvenni a németek sebességét, és sokszor már annak is örülni kellett, ha néhány pillanatra sikerült kiszabadulni a folyamatos nyomás alól.
A meccs képe valóban ezt tükrözte: a németek agresszívan támadtak le, gyorsabban járatták a korongot és fizikálisan is fölényben játszottak. A magyar csapat rengeteg energiát emésztett fel védekezésben, ami a támadójáték hatékonyságára is rányomta a bélyegét.
A találkozó után Majoross Gergely szövetségi kapitány sem kerülte meg a realitásokat. Szerinte az első két harmad gyakorlatilag teljes mértékben a németek elképzelése szerint alakult.
A kapitány úgy fogalmazott: az első játékrészben a magyar csapat nem becsülte meg eléggé a korongokat, a második húsz percben pedig már annak is örültek a játékosok, ha eljutottak a cserepadig, annyira sok energiát vett ki belőlük a védekezés.
Majoross ugyanakkor a záró harmad miatt már optimistábban nyilatkozott. Elmondása szerint
ekkor végre azt látta a csapatától, amit korábban szeretett volna, és ez fontos kapaszkodót jelenthet a következő mérkőzések előtt.
A szakvezető a két keret közötti különbségről is őszintén beszélt. Szerinte minőségi eltérés van a német és a magyar játékosállomány között, és ez ezúttal egyértelműen megmutatkozott a jégen is.
A magyar válogatott számára a legfontosabb feladat, hogy a vereség tanulságait gyorsan levonja, mert az elitvilágbajnokságon nincs sok idő a sebek nyalogatására. Az utolsó harmad azonban megmutatta: megfelelő hozzáállással és fegyelmezettebb játékkal lehet mire építeni a folytatásban.
A magyarok szombaton 17.20-kor a házigazda Svájc ellen lépnek jégre.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!