HIRDETÉS

Becze Tihamér ismét Csíkszeredában fog hokizni

Négy év után ismét a csíkiak mezét ölti magára a szárhegyi csatár. Archív
Fotó: Veres Nándor

2018. július 05., 13:56

Tapasztalt csatárt hívott haza a Csíkszeredai Sportklub. Több évnyi légióskodás után visszatér a gyergyószárhegyi Becze Tihamér, és újból a kék-fehér mezt ölti majd magára.

2018. július 05., 13:56

Nem kell különösebben bemutatni a 27 éves jégkorongozót a sportág kedvelői számára. A csatár Gyergyószentmiklóson az Iskolás Sportklub csapatánál kezdett el hokizni, és még fiatalon „elcsalták” Magyarországra, ahol a Dunaújvárosi Acélbikák U18-as csapatát erősítette. Rövid időn belül átkerült a szlovákiai Érsekújvárra, majd vissza, a Budapest Star ifjúsági együttesénél folytatta.

Már fiatalon kipróbálhatta magát a fővárosiaknál a MOL Ligában. 2009-ben Svédországban is próbára tehette tudását, a Mörrums együttesének U18-as és U20-as gárdáinál játszott.

Ezután hazakerült, és a Csíkszeredai Sportklub tagjaként küzdött a jégen (2010–2014). Ezt követően Miskolcra igazolt, és a Jegesmedvékkel rögtön meg is nyerte a MOL Ligát, a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát is. A következő szezonban viszont a Fehérvári AV19-nél kötött ki.

HIRDETÉS

2016-ban a Dunaújvárosi Acélbikák igazolta le. Egy szezont húzott le ott (2016–2017), majd a következő idényt az újpestieknél kezdte el, de visszatért a DAB-hoz.

A 2018–2019-es szezonban viszont ismét a csíkiak mezét ölti magára.

„Örömmel közöljük, hogy Becze Tihamér – Titi – elfogadta ajánlatunkat, és a következő szezonokban a Csíkszeredai Sportklub csapatát erősíti. Meggyőződésünk, hogy kiemelkedő tudásával, erejével, góljaival, gólpasszaival, egyéniségével nagymértékben hozzá fog járulni közös céljaink eléréséhez. Mindent meg akarunk nyerni!” – tette közzé a hírt csütörtökön Facebook-oldalán a Sportklub.

Becze Tihamér tagja volt a különböző korosztályos román válogatottaknak, illetve a felnőtt csapathoz is behívót kapott.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Majoross Gergely: felelősség a határon túli szurkolókhoz is tartozni

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya az U25-ös csapattal a Rusty Kupán elért győzelem után kiemelte: a fiatalok nemcsak szakmailag léptek előre, hanem megtapasztalták, milyen felelősség a határon túli szurkolókhoz tartozni.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!