30 éves hátvéddel erősít a Gyergyói Hoki Klub, miután a korábbi meghatározó védő játékosai közül Mike Dalhuisen távozott és Kozma Zsolt is visszavonult a piros-fehérektől. Amint a klub közleménye fogalmaz, Evan Wardley érkezésével folytatódik a már évek óta összeszokott keretük frissítése, megerősítése.
A kanadai jégkorongozó a tavaly utazott át Európába Észak-Amerikából, a Liptovsky Mikulas-nál és Vienna Capitals együttesénél játszott. Előzőleg pedig Észak-Amerikában a WHL-ben 230 meccsen lépett jégre, az ECHL-ben 119-szer szerepelt és 6 mérkőzésen az AHL-ben is bemutatkozott.
A 199 cm magas, 99 kilós bekk leigazolásáról a GYHK sportigazgatója Szilassy Zoltán elmondta, hogy kevesen távoztak a keretükből és ezáltal pár érkezőjük lesz.
Mindenképpen egy jobbkezes, nagyméretű, a kaput remekül védő hátvédet kerestek „Evan Wardley kemény hátvéd, aki az agresszivitás határán játszik és emellett pedig az első passzai is jók” – mondta el róla Szilassy.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!