Bajnokot avattak csütörtök este a jégkorong Erste Ligában, miután az erdélyi döntő hatodik összecsapásán a Csíkszeredai Sportklub 5–3-ra legyűrte a rivális Brassói Coronát.
A Vákár Lajos Műjégpályán rendezett mérkőzésen a vendégek álltak nyerésre az első harmad után, de a második felvonás során a kék-fehérek öt perc alatt fordítottak. Becze Tihamér ráadásul duplázott is, s bár a brassói csapat kétszer is felzárkózott egy gólra, a házigazdák megvédték előnyüket. Sőt, 1:26-tal a végső dudaszó előtt Farkas Tamás üres kapus találattal állította be a végeredményt.
A Sportklub 4–2-es összesített eredménnyel húzta be a finálét és a 2010–2011-es diadal, illetve a 2019–2020-as megosztott bajnoki cím után harmadik alkalommal győzedelmeskedett a ligában.
A döntő hatodik mérkőzésének részletes beszámolóját és képtörténetét itt találja, a vezetőedzői reakcióról itt írtunk, míg az ünneplés pillanatait itt nézheti meg a Sportklub hátvédjének, Farkas Tamás szemszögéből.
Ezúttal idézzük fel újra a döntő utolsó találkozójának góljait a Magyar Jégkorong Szövetség összefoglalójának segítségével.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!