Az eset a mérkőzés 53. percében, 3–2-es vendégvezetésnél történt, a találkozón már nem is született több gól, így az újpestiek zsebelték be a három pontot.
Az újbudaiak 28 éves cseh támadója egy kapu előtti szituációnál veszítette el a fejét, egy elmaradt kiállítás miatt bántalmazta a játékvezetőt.
„A MAC HKB Újbuda játékosa botját kitépte ellenfelének botja, és kesztyűi közül. Ezt a mozdulatot újabb mozdulatsor követte, amely a játékvezető irányába történő botlendítés volt. A fegyelmi bizottság tagjainak egységes álláspontja szerint Jakub Izacky botját szándékosan a játékvezető irányába lendítette” – olvasható a határozatban.
A DEAC-nál és a DAB-nál is megfordult jégkorongozót a játékvezető végleges fegyelmi, azaz 25 perces büntetéssel küldte az öltőzbe, de a fegyelmi bizottság az esetet megvizsgálva újabb szankciókat alkalmazott.
A játékvezető megtámadása miatt Jakub Izacky csapata soron következő hét Erste Liga-mérkőzésén nem léphet jégre, a MAC HKB Újbudát ugyanakkor 500 eurós pénzbüntetés befizetésére kötelezik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!