Hirdetés

Bajnokesélyes csapat épül Gyergyóban – hamarosan újabb légiósok érkeznek

Az Erste Liga előző szezonjában szerzett bronzérmet aranyra váltaná a GYHK
Fotó: Pinti Attila

2020. július 06., 12:23

Az első szezon tanulóév volt, a másodikban már az volt a cél, hogy trófeákért harcoljanak, az ősszel kezdődő következő kiírásban pedig már az Erste Liga bajnoki cím a célkitűzés a Gyergyói Hoki Klub számára. Ennek elérésére alkalmas csapat körvonalazódik.

2020. július 06., 12:23

Alapos erősítés zajlik a Gyergyói Hoki Klubnál. A piros-fehérek hivatalos Facebook-oldalán szinte naponta jelennek meg újabb és újabb bejelentések szerződés hosszabbításokról, illetve a játékoskeret és a stáb új tagjairól.

Hirdetés

„Arra törekszünk, hogy a jeges edzések kezdetére készen álljon a keret, együtt készülhessünk az új szezonra.

Legyen elég idő, hogy a játékosok megismerhessék egymást, össze tudjanak csiszolódni a sorok a tétmeccsek előtt

– fogalmazott Bereczky Szilárd menedzser.

A játékos bejelentések sorában a hazai, sok éve piros-fehérben játszókról is ugyanolyan közleményék születnek, mint az új erősítésekről, de persze az utóbbiak kilétére kíváncsiak inkább a szurkolók. Nem mindennapi meglepetések érhették őket.

A szakmai stábba két új, elismert szakember érkezett. Az UTE korábbi vezetőedzője Szilassy Zoltán másodedző és videoelemző lesz Gyergyószentmiklóson, a MAC csapatával és a Miskolccal is Erste Liga címet nyerő finn Jukka Kontsas kapusedző pedig Jordon Cooke, Ruczuj Gellért és Szakács Szabolcs képzéséért, illetve a kapus utánpótlás fejlesztéséért dolgozik majd. A vezetőedző Malcolm Cameronnal pedig hosszabbítottak.

A játékoskeretben elsősorban a román állampolgársággal rendelkező hazai mag erősödött komoly mértékben. A gyergyói nevelésű Szabó Krisztiánt Székesfehérvárról, az osztrák ligából csábították haza, két fiatal, Fejes Nándor és Szigeti Ákos pedig a MAC színeiben szerzett szlovákiai extraliga tapasztalatot, Bíró Gergő és Silló Arnold pedig jelentős Erste ligás rutinnal érkezik Gyergyószentmiklósra.

A légiósok leigazolásánál is a „prémium” kategóriából választottak: Eric Neiley és Mark Matheson is nagy fogásnak ígérkezik.

Jelenleg Jordon Cooke, Mitch Jones és Igor Bobcek azok a légiósok, akikről tudni lehet, hogy újabb szezont töltenek a GYHK-nál, tehát öt külföldi jégkorongozója van a csapatnak. Sejthető, hogy érkeznek még új játékosok. Ezt Bereczky Szilárd sem titkolja.

Jönnek még légiósok, akikről tudható, hogy az augusztusi jeges edzések kezdetére itt lesznek.

A Gyergyói Hoki Klubnál zajlik az erőnléti felkészülés. Július végén szabadságot kapnak a játékosok, a nyaralás után pedig jégen folytatódik a munka. Érden lesz az edzőtáboruk, és felkészülési meccsek is esedékesek. A Gyilkos-tó Kupát is szeretnék megszervezni, de csak akkor, ha ezt nézők előtt rendezhetik – tudtuk meg.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A születésnapos gólja döntött a GYHK–UTE hokimeccsen

Alig kezdődött el a jégkorong Erste Liga, máris igazi rájátszás hangulatú mérkőzést vívott vasárnap délután a Gyergyói Hoki Klub és az Újpest A piros-fehérek csak egyszer találtak be, ezzel nyertek.

Eltiltást kapott, nem léphet jégre a vasárnapi meccsen a Csíkszeredai Sportklub játékosa (videóval)

Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Fodor Csanád, a Csíkszeredai Sportklub játékosa a jégkorong Erste Ligában. A fegyelmi bizottság a Tóth Péter elleni ütközés miatt hozta meg döntését.

Visszakapaszkodott a gödörből a Corona, tanulhat a vereségből az Ágyúsok (videókkal)

Három győzelem és egy vereség volt az erdélyi gárdák mérlege pénteken a jégkorong Erste Ligában. A Sportklub, a GYHK és a Corona nyerni tudott, míg az Ágyúsok alulmaradtak. A párharcok utáni edzői nyilatkozatok.

Kétgólos hátrányból fordított, idegenben győzött a Brassói Corona

Az első harmadban 2–0-ra is vezetett a Fehérvár a Corona ellen, Strenk Hunor tanítványai a második harmadban felzárkóztak, majd az utolsó felvonásban a három pontot is begyűjtötték.

Átgázolt az Acélbikákon, tízig meg sem állt a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub 10–0-ra kiütötte a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Ligában. Bodó mesternégyest szerzett, a gyergyói kapuban pedig Rinne és Csala is hibátlan maradt a pénteki játéknapon.

Az újpesti hengerrel szemben már tehetetlen volt az Ágyúsok

Már az első harmadban eldöntötte a meccset az Újpest, a Háromszéki Ágyúsoknak ezúttal nem volt ellenszerük a lila-fehérek játékára a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Győzelmek, tanulságok és kemény önkritika az Erste Liga legutóbbi játéknapja után (videókkal)

A Sportklub visszavágott az Újpestnek, az Ágyúsok és a Corona is nyert, míg a GYHK hosszabbításban kapott ki a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján. Az edzők főként a kemény munkát, a korongbiztonságot és a fegyelmezett játékot emelték ki.

Levin duplájával a Corona legyőzte a BJAHC-t

A Brassói Corona a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerezte meg első győzelmét a jégkorong Erste Liga új idényében. A hazaiak támadójátéka ezúttal is akadozott.

Egy gól nem volt elég a gyergyói sikerhez

Nagyon kiegyensúlyozott meccset vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az 1–1-es rendes játékidő után a vendégek szerezték meg az aranygólt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!