Hirdetés

Az óriási kihagyott helyzetek miatt bűnhődött a GYHK

Minden egyes GYHK-lehetőség kimaradt
Fotó: Boldizsár Márton, FTC-Telekom

2021. január 07., 21:50

Amennyiben egy mérkőzésen öt alkalommal is ziccerbe kerülnek egy csapat játékosai, és az összeset kihagyják, annak ritkán lesz jó vége. Ez történt az FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub mérkőzésen. A piros-fehérek mindent elpuskázott, a Fradi pedig büntetett.

2021. január 07., 21:50

Szabó egy kiugrásból, aztán az eközben ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőlövésből, St-Amant kettős emberhátrányban egyedül átkorcsolyázva a pályán, Szigeti egy másik ellentámadásból és Basaraba egy remek keresztpassz után állhatott szemben Arany Gergellyel és egyszer sem sikerült megzörgetni a hálót.

Hirdetés

Ezek mind gólt érdemeltek volna, és mivel nem került a korong a Fradi ketrecébe, a régi közhely most is érvényes volt: a kihagyott helyzet megbosszulja magát. Vereséggel indul a Gyergyói Hoki Klub magyarországi túrája. 

Egyébként a GYHK kicsit sem játszott alárendelt szerepet a pályán, jó védekezés, és szépen átgondolt támadásépítéssel a mérkőzés nagyobb részében uralta a játékot.

Az első harmadban is megvolt már a gólveszély a gyergyóiakban, de Arany mindent hárított, ahogy a zöld-fehérek néhány próbálkozását is Cooke. A második harmadban Szabó szólóját állította meg az egyik hazai védő szabálytalanul, az emiatt megítélt büntetőt azonban kihagyta a gyergyói csatár.

•  Fotó: Boldizsár Márton, FTC-Telekom Galéria

Fotó: Boldizsár Márton, FTC-Telekom

A Fradi szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a 32. percben, a középen egyedül maradt Hegyi lőtte a meglepett Cooke mögé a korongot. Nemsokára kettős emberhátrányba került a GYHK, de a gyergyói védelem kifogástalanul működött, sőt, St-Amant szólózott át a pályán. Hiába, ő sem tudta értékesíteni a ziccerét.

A harmadik harmad elején pedig eldőlt minden. A GYHK játszott emberelőnyben, de egy korongvesztés után Kulmala és Hajós lendült ellentámadásba, és az utóbbi mattolta a gyergyóiak kanadai kapusát. Még lett volna idő a talpraállásra, és ment is előre becsülettel Szilassy Zoltán legénysége, de vannak napok semmi nem jön össze, mint ahogyan Basaraba nagy helyzetéből sem lett gól.

A végén, ahogy ilyenkor szokás, kapuslehozatallal kockáztattak a piros-fehérek, de a Fradi volt eredményes Somogyi révén.

A gyergyóiak újoncot is avattak egyébként ezen a találkozón, a székesfehérvári nevelésű, 23 éves hátvéd, Imre Patrik épp korábbi csapatával nézhetett szembe.

•  Fotó: Boldizsár Márton, FTC-Telekom Galéria

Fotó: Boldizsár Márton, FTC-Telekom

A GYHK játékára összességében nem lehet panasz, a gólhelyzetek kihasználásában azonban javulnia kell a következő meccseken. Legközelebb szombaton 15.10-től az Opten Vasas otthonában lépnek jégre.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub 3–0 (0–0, 1–0, 1–0).
Gólszerzők: Hegyi Ádám (32. perc), Hajós Roland (42.), Somogyi Balázs (57).
Kapura lövések: 30–25.
Kiállításpercek: 36–12 (ebből a ferencvárosi Pavuknak 10+20 perces fegyelmi büntetés).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Azari Zsolt: Örömmel fogadtuk, hogy egy újabb csapat csatlakozik az Erste Liga mezőnyéhez

A Svájcban zajló jégkorong-világbajnokságon találkoztunk Azari Zsolttal, a Dunaújvárosi Acélbikák általános igazgatójával. A szakvezetőt az elitvébéről, a magyar válogatottról és a következő Erste Liga-szezon kihívásairól kérdeztük.

Magyar válogatott hálóőrt igazolt a Háromszéki Ágyúsok

A jégkorong Erste Ligához frissen csatlakozó együttesnél folytatja pályafutását Arany Gergely. A korábbi magyar válogatott kapus a Ferencvárosi TC csapatától érkezik.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!