Hirdetés

Az első harmadban 0–0, aztán hozta a kötelezőt a GYHK

Könnyed meccsen lett meg a diadal
Fotó: Gergely Imre

2021. október 07., 21:21

A Bukaresti Steauával játszott romániai bajnoki mérkőzést csütörtök este a Gyergyói Hoki Klub. A piros-fehérek különösebb megerőltetés nélkül győztek, és szerezték meg a pontokat.

2021. október 07., 21:21

Ahogy a GYHK a közösségi oldalán olvasható beharangozóban is írta, mostanában kötelezőnek számít a három pont megszerzése a szebb napokat is megért Steaua ellen. Nem lőjjük le a poént, nem született meglepetés.

Hirdetés

Az első harmadban még döcögött a székelyföldiek játéka, ahol ezúttal az Erste Liga meccseken megszokott első két támadó sorból egyedül Sárpátki játszott, és a légiósok közül csak Saari kapott szerepet.

Lehetőséget kaptak ezúttal azok a játékosok, akik eddig nem nagyon jutottak szóhoz.

A gól nélkül zárult első 20 perc után a második legelején Szigeti vette be a vendégek kapuját egy remek támadás végén, majd Silló is betalált Sándor-Székely passzából. A harmad végén pedig Kozma lövése is utat talált a kapuba.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A záró játékrészben Szigeti másodszor is eredményes volt, és aztán Lázár is meglőtte első idei gólját Péter kipattanója után.

5–0 után megszületett a Steaua becsületgólja is Martinov lövéséből.

5–1 maradt a végeredmény, és ebben nagy érdeme van Adorján Örs kapusnak, aki sok nagy helyzetben mentette meg csapatát a góltól, igaz a hazai oldalon Ruczuj is kitett magáért, több veszélyes egyéni akciót tudott hatástalanítani.

A két csapat pénteken 18 óra 30 perctől újra összecsap.

Romániai jégkorongbajnokság:

Gyergyói Hoki Klub–Bukaresti Steaua 5–1 (0–0, 3–0, 2–1).
Gólszerzők: Szigeti Ákos (21. és 48. perc), Silló Arnold (27.), Kozma Zsolt (39.), Lázár Kain (54.), illetve Danil Martinov (57.).
Kapura lövések: 43–35.
Kiállításpercek: 6–4.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Marad kék-fehér színekben az orosz kapus, építkezik a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Nyikita Melnicsuk a Csíkszeredai Sportklub kapusa, miközben a csapat már a következő idényre készül, egy gyenge szezon után új alapokra helyezve az építkezést. Legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!