A közép-európai ifjúsági jégkorong együttesek számára kiírt Elite Cup nevű ligában szerezhetnek tapasztalatot idén is a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) csapatai. A sorozatban már augusztusban elkezdődnek a küzdelmek, a székelyföldiek pedig az U16-os és az U18-os korosztályokban lesznek érdekeltek.
A SZJA közleménye szerint az Elite Cup mindkét korosztály számára hasonló rendszerben zajlik le. Az együttesek előre kiválasztott helyszíneken találkoznak, ahol 4-5 csapat játszik egymás ellen az adott hétvégén. A tervek szerint minden résztvevő egyszer találkozik minden ellenfelével. A végeredmény a szezon során megszerzett pontok alapján alakul ki. A versenyhétvégéken nem hirdetnek győztest.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia U18-as alakulata hazai környezetben kezd, a Felcsíki Műjégpályán mutatkozik be hétvégén, ahol a Budapest Jégkorong Akadémia, az ukrajnai Kyiv Capitals és a Miskolci DVTK Jegesmedvék Akadémia csapatai lépnek jégre. A mezőnynek tagja még a Székesfehérvár, a szlovákiai HK Dukla Trencin, az olasz Italian Hockey DP és egy lengyel válogatott együttes.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os együttese hétvégén Miskolcon vendégszerepel, ahol a házigazda DVTK Jegesmedvék, a szlovákiai HC Kosice és a szintén felvidéki HK Spisská Nová Ves lesz az ellenfelük.
A karcfalvi U18-as torna programja
Augusztus 23. (péntek): 16 órától DVTK Jegesmedvék Akadémia–Budapest Jégkorong Akadémia, 19 órától pedig Kyiv Capitals–Székelyföldi Jégkorong Akadémia.
Augusztus 24. (szombat): 16 órától Kyiv Capitals–DVTK Jegesmedvék Akadémia, 19 órától pedig Székelyföldi Jégkorong Akadémia–Budapest Jégkorong Akadémia.
Augusztus 25. (vasárnap): 9 órától Budapest Jégkorong Akadémia–Kyiv Capitals, 12 órától pedig Székelyföldi Jégkorong Akadémia–DVTK Jegesmedvék Akadémia.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!