Hirdetés

Az Ágyúsok két sima győzelemmel kezdtek hazai jégen

Magabiztos sikert aratott az Ágyúsok gárdája mindkét meccsen
Fotó: Háromszéki Ágyúsok

2022. november 05., 21:36

A Sapientia U23 együttese volt a vendég az idei szezon első két kézdivásárhelyi bajnoki mérkőzésén. A felcsíki fiatalok nem tudtak igazán komoly ellenállást tanúsítani a háromszéki együttessel szemben. Az Ágyúsok pénteken és szombaton összesen 13 gólt lőttek és hálójuk egyszer sem rezdült meg.

2022. november 05., 21:36

Pénteken az első harmadban 2-0-s előnyre tettek szert az első saját közönségük előtt játszott idei meccsükön, majd ezt a középső harmadban még hárommal növelték, lényegében eldöntve a mérkőzést. Az utolsó harmadra igazából egy kérdés maradt, azaz, hogy be tud-e találni a Sapientia U23. Gól ugyan született, de azt nem a zöld-fehér fiatalok szerezték, hanem az Ágyúsok voltak még kétszer eredményesek, így 7-0-al húzták be a 3 pontot.

Szombaton is hasonló volt a forgatókönyv, annyi különbséggel, hogy ezúttal Pelle Torstensson csapata eggyel kevesebbet lőtt, de a vendégek most sem tudtak eredményesek lenni.  László Arnold kapus tehát mindkét nap hibátlanul teljesített.

Hirdetés

A Háromszéki Ágyúsok jövő pénteken és szombaton a Csíkszeredai Sportklub vendégeként szerepelnek, míg a Sapientia U23 legközelebb Gyergyószentmiklóson játszanak november 15-én és 16-án.

Jégkorong romániai bajnokság
Háromszéki Ágyúsok – Sapientia U23 7-0 (2-0, 3-0, 2-0)
Gólszerzők: Szergej Pajor 3, Alexander Bolsakov, Gecse Olivér, Biró Ottó, Róth Zoltán.
Háromszéki Ágyúsok – Sapientia U23 6-0 (2-0, 1-0, 3-0)
Gólszerzők: Molnár Zsombor 2, Vitalij Karamnyov 2, , Márton Koppány, Gecse Olivér.
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A legvégére maradt a döntés, a Sportklub visszavágott az Ágyúsoknak

Jó iramú, fordulatos meccsen szerzett fontos három pontot a Csíkszeredai Sportklub a felnőtt román jégkorongbajnokságban a kézdivásárhelyi Deme László műjégpályán a Háromszéki Ágyúsok vendégeként, ezzel nagy lépést tett a négyes döntőbe jutás felé.

Három évvel hosszabbított a finn hátvéd a Gyergyói HK-val

Szezon közben is zajlik a csapatépítés a GYHK-nál, további három szezonra szóló szerződést kötöttek Konsta Mesikammennel, így a 30 éves finn hátvéd a következő idényekben is a piros-fehérek játékosa marad.

Gólzáporos meccsen maradt alul a Sportklub az Ágyúsok ellen

Végig hátrányban hokizott, végül 5–4-re kapott ki kedd este a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsoktól a felnőtt román jégkorongbajnokság középszakaszának felsőházi mérkőzésén.

Hosszabbításban nyert Bukarestben a Háromszéki Ágyúsok

Kiegyenlített mérkőzésen, hosszabbításban győzte le szombat este a Háromszéki Ágyúsok a Bukaresti Red Hawks együttesét a román jégkorongbajnokság középszakaszában.

Másodjára nem jött össze, a Steaua visszavágott a Sapientiának

Sokáig meccsben volt a Sapientia U23 csapata, de az utolsó harmadban nyújtott céltudatos játékának köszönhetően a Bukaresti Steaua diadalmaskodott szombat este a román jégkorongbajnokság alsóházi rájátszásában.

Óriásit fordított, legyőzte a Steauát a Sapientia U23

Háromgólos hátrányt dolgozott le, majd a ráadásban két pontot otthon tartott a Sapientia U23 csapata a Bukaresti Steaua ellen a román jégkorongbajnokság alsóházi rájátszásában.

Több alapembere nélkül is nyerni tudott Bukarestben a Csíkszeredai Sportklub

Magabiztos győzelmet aratott Bukarestben a Sportklub a román jégkorong-bajnokságban. A csíkszeredai együttes a második és harmadik harmadban döntötte el a Berceni Arénában rendezett kedd esti összecsapást.

A Corona nem osztott lapot az Ágyúsoknak, simán nyert Kézdivásárhelyen

Az elejétől a végéig kézben tartotta a Brassói Corona a kedd esti meccset. A Deme László Műjégpályáról megérdemelten vitte el a pontokat a Háromszéki Ágyúsok ellen a román hokibajnokság középszakaszában.

Értékes három pontot szerzett a Háromszéki Ágyúsok a fővárosban

Egy felső- és két alsóházi mérkőzéssel folytatódott szombaton a román felnőtt férfi jégkorongbajnokság középszakasza. A Háromszéki Ágyúsok három góllal győztek Bukarestben.

Gólzápor a fővárosban, Galacon nyert a Sapientia

Két mérkőzést rendeztek péntek este a felnőtt román jégkorongbajnokság alsóházában: a Sapientia U23 magabiztos győzelmet aratott Galacon, míg Bukarestben a Steaua kiütéses sikert ért el a Sportul Studențesc ellen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!