A negyeddöntőben a Brassói Corona a FEHA19, míg a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklub ellen söpréssel, 4:0-s összesítéssel jutott tovább. A BJAHC a hatodik összecsapáson tudta megállítani az Újpestet, míg a DEAC–DVTK csatában a mindent eldöntő hetedik meccsre is szükség volt, hogy kiderüljön, a miskolciak jutnak be a legjobb négy közé.
Az elődöntő egyik ágán az alapszakaszgyőztes Brassói Corona és a magyar bajnok BJAHC találkozik.
A két fél idei párharcaiban rengeteg gól esett, érdekesség, hogy mindegyiken hét találat.
A brassóiak háromszor nyertek (hazai pályán kétszer 5–2-re, idegenben 4–3-ra), az alapszakaszban hatodik budapestiek házigazdaként egyszer (4–3).
A másik ágon a címvédő, az alapszakaszban második Gyergyói HK és az ötödik DVTK harcol a fináléért.
Az alapszakaszban mindig a pályaválasztó nyert: Gyergyóremetén 4–1 és 4–3, míg Miskolcon 4–2 és 2–0 lett a végeredmény.
Az utóbbi években nem jelentett jót alapszakaszgyőztesnek lenni, hiszen legutóbb a 2020–21-es szezonban a Csíkszeredai Sportklub ért révbe úgy, hogy megnyerte az alapszakaszt. 2022–23-ban a BJAHC elődöntőbe sem jutott, 2023–24-ben az FTC söpréssel maradt alul a Coronával szemben, míg tavaly a BJAHC a legjobb négy között állt meg.
– a Corona a 17. szezonja során a kilencedik,
– a DVTK 15. szezonja során a kilencedik,
– a BJAHC (korábban MAC) a 9. szezonja során a hatodik,
– a GYHK a 8. szezonja során a hatodik elődöntőjére készül.
A DVTK háromszor, a GYHK kétszer, míg a Corona és a BJAHC egyszer nyerte meg a közös magyar–román ligát.
A 2017–18-as szezonban (amikor az Erste Bank váltotta a liga névadó szponzoraként a MOL-t) fordult elő utoljára, hogy nem volt legalább egy erdélyi döntőse az Erste Ligának, és a magyarországi képviselő nem a Ferencvárosi TC volt. Kilenc évvel ezelőtt épp a MAC Budapest (ma BJAHC) 4–1-re győzte le a DVTK Jegesmedvéket. Ez a párosítás amúgy korábban kétszer megismétlődött (2014–15, 2015–16) a finálékban, akkor a DVTK húzta be a bajnoki címet.
Első mérkőzés, március 25., szerda
18.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék
Második mérkőzés, március 26., csütörtök
18.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék
Harmadik mérkőzés, március 29., vasárnap
18.40-től Budapest Jégkorong Akadémia HC–Brassói Corona
19 órától DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub
Negyedik mérkőzés, március 30., hétfő
19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub
20 órától Budapest Jégkorong Akadémia HC–Brassói Corona
Ötödik mérkőzés (ha szükséges), április 1., szerda
18.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék
Hatodik mérkőzés (ha szükséges), április 3., péntek
19.30-tól Budapest Jégkorong Akadémia HC–Brassói Corona
19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub
Hetedik mérkőzés (ha szükséges), április 5., vasárnap
17.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC
17.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!