Minden szempontból kiegyenlített volt a párharc, egyik fél sem vezetett összetettben egynél többel, így arra lehetett számítani, hogy a hetedik párharc is szoros lesz.
Ez gyakorlatilag minden mutatóban megmutatkozott, hiszen a rendes játékidőben mindkét fél 30-30 alkalommal lőtt kapura, egyetlen gól sem esett. A DEAC a második játékrészben két percig kettős emberelőnyben is játszhatott, de nem tudta kihasználni.
A hosszabbítás mindössze két és fél percig tartott, ekkor a vendégektől Marklund lövése talált utat a DEAC kapujába, eldőlt a párharc.
A győztes DVTK a GYHK ellen játszik majd az Erste Liga elődöntőjében. A másik ágon a Brassói Corona és a Budapest Jégkorong Akadémia HC csatázik a fináléba kerülésért.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, hetedik mérkőzés
DEAC–DVTK 0–1 – hosszabbítás után (0–0, 0–0, 0–0, 0–1)
Gólszerző: Johan Henrik Marklund (63.).
A párharcot a DVTK nyerte 4–3-as összesítéssel.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!