Nagyon jó előjelekkel várhatta a Dunaújvárosi Acélbikákat a Sportklub a jégkorong Erste Liga alapszakaszában. A hosszú hétvége során eddigi mindkét hazai találkozóját megnyerte a Csíkszereda, míg az Újváros éppúgy Kézdivásárhelyen, mint Gyergyóremetén nagyarányú vereséget szenvedett. Ezen az estén nem állhatott jégre a sérüléséből felépülőben levő Ferencz-Csibi Róbert, valamint a DVTK ellen szabálytalanságot elkövető, és ezért erre a találkozóra eltiltást kapó Fodor Csanád.
A meccs első góljára a 14. percig kellett várni, amikor az ebben a szezonban minden mérkőzésen betaláló Becze Tihamér juttatta a korongot a DAB hálójába.
Az első harmadban az eredmény már nem változott, bár végig mezőnyfölényben játszott a Sportklub, így egygólos vezetés birtokában vonulhattak szünetre Péter Balázsék.
Alig kezdődött meg a középső húsz perc, máris kettőre duzzadt a két csapat közti különbség, Kirils Galoha értékesítette az adódó helyzetet. A hazai dominancia a 36. percben érett újabb találattá, amikor is Péter Balázs használta ki a kettős emberelőnyt. Ebben a harmadban ugyanis a vendégek egyre-másra halmozták a fegyelmezetlenségből adódó kiállításokat.
Két játékrész után a 3–0-s eredmény nem tükrözte reálisan a két fél közötti különbséget.
A csíkiak abszolút dominálták az első két harmadot. A záró felvonásban ismét emberelőnybe kerültek a kék-fehérek, azonban nem sikerült élniük a lehetőséggel. A kihagyott helyzetek az 57. percben megbosszulták magukat, amikor Strenk Olivér értékesítette a Kovács Előd gáncsolás miatt megítélt kiállításából kialakult emberfórt. A továbbiakban az eredmény már nem változott, így a csíkiak zsinórban harmadik győzelmüket ünnepelhették hazai pályán.
A Csíkszeredai Sportklub legközelebb október 2-án lépnek jégre, méghozzá a Gyergyói Hoki Klub vendégeként, így megrendezik az idei Erste Liga kiírás első székely derbijét.
| 2026. 09. 24. 18:30 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 7-1 | |
| 2026. 09. 24. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 1-1 | 1-2 |
| 2026. 09. 24. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 5-2 | |
| 2026. 09. 24. 20:00 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Corona | 1-3 | |
| 2026. 09. 25. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 10-0 | |
| 2026. 09. 25. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-3 | 4-3 |
| 2026. 09. 25. 18:30 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | Újpesti TE UTE | 2-7 | |
| 2026. 09. 25. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Corona | 2-3 | |
| 2026. 09. 25. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Budapest JAHC BJAHC | 4-2 | |
| 2026. 09. 27. 17:00 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Újpesti TE UTE | 1-0 | |
| 2026. 09. 27. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3-1 | |
| 2026. 09. 27. 18:30 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | DVTK Jegesmedvék DVTK | 1-3 | |
| 2026. 09. 27. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Brassói Corona Corona | 2-5 | |
| 2026. 09. 28. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Budapest JAHC BJAHC |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 5 | 3 | 0 | 1 | 1 | 18-8 | 10 |
2 | Brassói Corona Corona | 4 | 3 | 0 | 1 | 0 | 14-9 | 10 |
3 | Újpesti TE UTE | 5 | 3 | 0 | 0 | 2 | 24-13 | 9 |
4 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4 | 2 | 1 | 1 | 0 | 13-10 | 9 |
5 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5 | 2 | 1 | 0 | 2 | 18-21 | 8 |
6 | Debreceni EAC DEAC | 3 | 2 | 0 | 0 | 1 | 10-9 | 6 |
7 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 4 | 1 | 1 | 0 | 2 | 14-14 | 5 |
8 | Budapest JAHC BJAHC | 3 | 0 | 1 | 0 | 2 | 5-8 | 2 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 4 | 0 | 0 | 1 | 3 | 3-22 | 1 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 3 | 0 | 0 | 0 | 3 | 8-13 | 0 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!