HIRDETÉS

Átalakított bajnoki kiírások és Román Kupa a hazai jégkorongban

A szövetség új vezetése rendet tesz a jégkorongbajnokságokban

2023. augusztus 13., 12:30

Négy székelyföldi klub részvételével egy hónap múlva kezdetét veszi a romániai felnőtt jégkorongbajnokság. Nagy Attila, a Román Jégkorong Szövetség elnöke tájékoztatott a bajnoki kiírásokról, illetve a sportág központi szervezetének működéséről.

2023. augusztus 13., 12:30

Az új vezetőség április 6-án kapott felhatalmazást a klubok képviselőitől, azóta három elnökségi ülésre és egy közgyűlésre került sor, amelyeken megalakultak a szakbizottságok, lefolytatták az RJSZ-hez tartozó klubokkal az egyeztetéseket a következő szezonra vonatkozóan, valamint elfogadták a szabályzatokat, kiírták a bajnokságokat.

A felnőtt férfi, illetve női bajnokságokat, a Román Kupát, illetve az eredményszámolással zajló utánpótlás-sorozatokat (U13, U15, U17, U20) a Román Jégkorong Szövetség írja ki és bonyolítja le.

HIRDETÉS

A kisebb korosztályokban (U9, U11) a megyei szövetségek vállalják a szervezéssel járó feladatokat, de az országos szakszövetség szakmai koordinálása mellett zajlanak azok is.

Nagy Attilától megtudtuk, hogy az országos bajnokságok az idei évtől új korosztályos bontásban lesznek megszervezve. Ennek egyik oka, hogy a korábbi felosztás nem vette figyelembe az iskolai ciklusokat. Az átalakított rendszerben például sokkal nagyobb az esély rá, hogy egy nyolcadikos gyerek az iskolaváltással azonos időben lépjen korosztályt a jégkorongban is. Az utánpótlás-válogatottak nemzetközi szereplése miatt ugyanilyen fontos volt az átszervezés. Az U20-as bajnokságban például legalább négy csapatnak és 60 igazolt játékosnak kell lennie a világbajnoki induláshoz, ami az utóbbi években a valóságban nem volt adott. Az átalakított bajnoki rendszer ezt is orvosolni kívánja.

Az RJSZ tisztújítása körüli fejleményekről a sportvezető elmondta, hogy több ízben is elhalasztották a bírósági sztrájkok miatt azt a tárgyalást, amely az új vezetőség beiktatására vonatkozó statútummódosítást hivatalossá tenné.

Ez az egyetlen részlet hiányzik még jogi értelemben, ugyanis a sportminisztérium is az új vezetőséget ismeri el, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség éves közgyűlésén Finnországban pedig szintén a Nagy Attila vezette stáb kapott szavazati jogot.

A szövetségi elnök a háttérben zajló munkáról részletesen is mesélt. „A munka elvégzésében nem jelentett nehézséget ez a jogi huzavona, aminek hónapok óta részesei vagyunk, ugyanis megvannak a különböző részterületekért felelős csapatok, akiknek a főtitkár úrral együtt igyekszünk minden segítséget megadni” – mondta Nagy Attila, majd rátért a versenyeztetés szakmai szempontjaira.

Nagy Attila, a Román Jégkorong Szövetség elnöke •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Nagy Attila, a Román Jégkorong Szövetség elnöke
Fotó: Veres Nándor

„A klubokkal mindenről előzetesen egyeztettünk, szerettünk volna egy átlátható, tervezhető, mindenki számára élhető versenykiírást letenni az asztalra. Végre meg akartuk változtatni azt a korábbi szokást, hogy a szavazati jogok generálása miatt a vezetőség saját érdekeit nézve a klubok feje fölött dönt az őket érintő kérdésekről.

A felnőtteknél a román bajnokságnak idén alkalmazkodnia kellett az Erste Liga kiírásához. Nyilván fontos számunkra a magyar–román közös liga is, hiszen a legversenyképesebb, a válogatottba legtöbb játékost adó klubok itt is szerepelnek. Ugyanakkor, dolgoznunk kell a szezon során azon, hogy jövőtől a két kiírást úgy tudjuk összehangolni, hogy a román bajnokság ne szoruljon háttérbe. A nehézséget főként a rájátszás megszervezése jelenti, mert egyszerre két playoff nem fér bele.

Így idén a román bajnokság az Erste Liga lezárulta után egy két nyert meccsig tartó döntővel zárul.

Jó lenne, hogyha jövőtől mindkét rájátszásnak megtalálnánk a helyét a Magyar Jégkorong Szövetséggel közösen.

Igyekeztünk arra is figyelni, hogy az Erste Ligában nem szereplő együtteseknek plusz mérkőzéseket biztosítsunk a Román Kupa égisze alatt. Számukra hosszabb lesz a kvalifikációs folyamat. Erre azért van szükség, mert a kluboknak a fejlődéshez, előrelépéshez a korábbinál több mérkőzést kell játszaniuk.

Figyelnünk kell az olyan csapatokra is, mint a Galac, a Háromszéki Ágyúsok és a Steaua, mert ezekből újabb nemzetközileg is meghatározó klubok nőhetnek ki”

– vázolta fel a legfontosabb tudnivalókat a felnőtt versenysorozatokról a szövetségi elnök.

Nagy Attila arról is beszélt, hogy milyen az együttműködés az RJSZ és a klubok között. „A klubvezetők már az első hónapokban is partnereink voltak. A legutóbbi közgyűlésen például a 19 szavazati joggal rendelkező klub közül 16-nak a képviselője jelen volt. Az utánpótlásban 36 csapat nevezett, ami szintén bizonyítja, hogy összezárt a hokis közösség, és a túlnyomó többség a megújult rendszerhez szeretne tartozni.

Sajnos van tudomásunk olyan egyesületi elnökről is, aki nemcsak hozzánk nevezett, de az előző vezetőség kiírás-próbálkozására is benevezte a csapatát.

Ez azért sajnálatos, mert akkor tudunk egy valódi változást levezényelni, hogyha mindenki kiáll az összefogásban adott szava mellett, világossá teszi, hogy mit képvisel a romániai hoki jövőjét érintő alapvető kérdésekben. Aki egy olyan vezetőséggel kötne kompromisszumot, amelyik szétverte a romániai hokit, nem tud hosszú távú, felelős, szakmai alapon nyugvó építkezésben gondolkodni. Márpedig erre van most égető szükség” – foglalta össze az első időszak tapasztalatait Nagy Attila.

Megújul a Román Kupa

A Román Kupa 2023–24-es kiírása a korábbiakhoz képest több mérkőzést biztosít a nem Erste Ligás klubok számára, de utóbbiakra nem ró plusz terhet. A résztvevő csapatok két csoportra osztva kezdik meg a küzdelmeket. Az egyikbe az Erste Ligás csapatok kerülnek, a másikba pedig a többi benevezett együttes. Előbbiek esetében a magyar bázisú bajnokság első oda-vissza köre számít a Román Kupa csoportkörének. A többi résztvevő csapat pedig a bajnokság mellett a kupában is lejátszik egy oda-vissza kört az ellenfelekkel. A csoportok első két helyezettje egy Final Four keretében küzd majd a kupa elhódításáért. Az A csoport győztese a B csoport második helyezettjével, a B csoport nyertese pedig az A csoport másodikjával küzd a döntőbe jutásért.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Többször is beintett a szurkolóknak, most lelép a Sepsi OSK kegyvesztett támadója

Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Ez is érdekelheti

Negyvennél is több csapat a rajtnál az ifjúsági hokibajnokságokban

A romániai utánpótlás jégkorong-bajnokságokban több mint negyven csapat indul a 2025–2026-os szezonban. A székelyföldi klubok idén is kulcsszerepet töltenek be, hiszen a mezőny több mint fele Székelyföldről érkezik.

Hivatalos: elhagyta a Sportklubot a nemrég érkezett cseh csatár

A jégkorong Erste Ligában szereplő Budapest Jégkorong Akadémia HC közösségi oldalán jelentette be, hogy a Csíkszeredai Sportklub csatára, a 33 éves Antonin Honejsek a magyar bajnoki címvédőnél folytatja.

Jegyárak, bérletek és ingyenes nyitómeccs a GYHK új otthonában

Az már ismeretes, hogy a Gyergyói Hoki Klub Gyergyóremetén, az új jégcsarnokban, a Remete Ice Arénában rendezi a hazai mérkőzéseit. Most a jegyárakat is közzétették, de az első mérkőzésen ingyenes lesz a belépés.

Előbb jött a győztes csapatszellem és utána az eredmények – interjú Markus Juurikkalával, a GYHK vezetőedzőjével

Új aréna, új kihívások, régi-új célok – a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője, Markus Juurikkala szerint a 2025–2026-os szezonban az eddig kialakult csapatszellemre és az új jégcsarnok adottságaira építve idén is magasra tehetik a lécet.

A csíkkarcfalvi csatár 27 évesen szögre akasztja korcsolyáját

A Háromszéki Ágyúsok jégkorongozója, Márton Koppány hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy 22 év után búcsút int imádott sportágának, és a jégpályán kívül keres új kihívásokat magának.

Felcsíki jégen készül a Sportklub, különleges vendégedzővel

A Csíkszeredai Sportklub hokisai már jégen készülnek az új idényre, különleges vendégük pedig Bartalis Balázs volt, aki svájci és svéd élvonalbeli tapasztalatával segítette az együttes technikai fejlődését.

Szeptember elején rajtol a román felnőtt férfi hokibajnokság

Az újonc Bukaresti Red Hawks-szal és a visszatérő Sapientia U23-mal szeptember 5-én rajtol a 2025–2026-os román férfi jégkorongbajnokság. A Román Kupa egy héttel később kezdődik, a szezon végén pedig négyes döntő zárja az idényt.

Világszintű előadók segítik a romániai jégkorong-játékvezetők fejlődését

A romániai jégkorong-játékvezetők képzése új szintre lép: a 2024-ben indított Játékvezetői Fejlesztési Program nemzetközi dimenziója bővül, hivatalos partnerként csatlakozik a finn szövetség, az európai hoki egyik legelismertebb szervezete.

Finn csatárral bővül a Csíkszeredai Sportklub kerete

Továbbra is átalakulóban a csíkszeredai jégkorongegyüttes kerete. A Sportklub a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződést kötött a finn Frank Gymerrel.

Újabb távozó a Csíkszeredai Sportklubnál, a Red Hawkshoz igazolt

Újabb névvel bővűl a Sportklubot elhagyó játékosok névsora: két idényt követően Ambrus Levente is elköszönt a kék-fehérektől. A 24 éves kapus a frissen alakult Bukaresti Red Hawksnál folytatja pályafutását, ahol több lehetőséghez szeretne jutni.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!