Egy bajnoki aranyérem megszerzése akkor is értékes, ha mindössze négy meccset kellett ezért nyerni egy olyan csapattal szemben, amely ellen alig kellett megizzadni. A Romániai Jégkorong Szövetség idén egy olyan „bajnokságot szervezett”, amely két március közepén lejátszott meccsből, valamint a múlt hétvégén rendezett újabb két találkozóból állt.
A Gyergyószentmiklósi Fox Hockey ellenfele a három bukaresti klubból összeállt, Sportul Studențesc–ACSH Predators–ACS Torpedo Hockey elnevezésű csapat volt. A gyergyói lányok ezúttal 6–0-ra és 11–0-ra nyertek az otopeni-i pályán, a korábbi kettőn pedig 15–0, illetve 12–0 volt az eredmény.
Így a Fox Hockey 44–0-s gólkülönbséggel, négy győzelemmel lett Románia női jégkorongbajnoka.
Az eredmények önmagukért beszélnek, igazából nincs is mit hozzáfűzni – mondja Laczkó Levente, a Fox Hockey menedzsere. Laczkó inkább az egész szezont foglalta össze röviden: két nemzetközi tornát nyertek, azaz a hazai jégen szervezett Székelyföldi Női Jégkorongtornát, majd a Dunaújvárosból, az Angels Cupról is elhozták a trófeát, többek között a horvát és a szerb válogatottat is legyőzve.
A 2021–2022-es szezonban először szerepeltek a magyar bajnokságban, ahol az U25/A sorozatban elődöntőbe jutottak, és közel álltak a döntőbe jutáshoz is, de végül bronzéremmel zártak.
A lánycsapat most pihen, egy hónap múlva indul a száraz felkészülés a következő szezonra. Augusztus végén rangos nemzetközi tornát rendeznek, erősebbet, mint a korábbiak, magyarországi, horvátországi, szerbiai ellenfeleket várnak, de egy finn együttessel is felvették a kapcsolatot.
Természetesen beneveznek a magyar bajnokságba, és remélik, hogy jövőre a romániai is komolyabb megmérettetés lesz. Nem úgy, mint idén, amikor augusztusban még hat csapat indult volna, de februárig semmi nem történt, és eldöntötték, hogy az említett négy meccs lesz a bajnokság.
Továbbá bíznak benne, hogy nem lesznek olyan érthetetlen előírások, mint idén, amikor a romániai felnőtt bajnokságban csak 16 éven felüli lányok szerepelhettek, miközben világbajnokságokon 15 évesek is játszhatnak. Emiatt a négy „romániai bajnoki” mérkőzésen nem léphetett jégre számos olyan jégkorongozó lány, aki a hazai mezőny legjobbjai közé tartozik, de ennél fiatalabb.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!