Eddigi pályafutásának statisztikáiból következtetve Valdix valóban komoly erősítésnek számít. Az Allsvenskanban, vagyis a svédországi második vonalban szereplő csapatokban töltötte a legtöbb időt, 390 meccsen 189 pontot termelve.
Megfordult a svéd elit több csapatánál, később az EBEL-ben 99 találkozón 48 pontig jutott, az utóbbi három szezon alatt pedig a brit bajnokságban játszott, ahol bajnok lett a Sheffield Steelers színeiben. Szintén a Steelers-szel a Kontinentális Kupa négyes döntőjébe jutott, ahol harmadikok lettek.
Az elmúlt évben a Milton Keynes Lightning csapatában játszott 57 meccsén 46 pontot gyűjtött.
A GYHK, hogy érzékeltesse új játékosának képességeit, összehasonlította eredményességét az eddigi gólkirályuk Pavel Vorobjev statisztikáival. Ennek az adott alapot, hogy a 2016–2017-es és a 2017–2018-as szezonokban mindketten a brit ligában játszottak.
Kiderült, nagyon hasonló a két játékos teljesítménye: Andreas Valdix ezalatt 96 mérkőzésen lépett pályára és 86 pont a termése, míg Pavel Vorobjev 86 meccsen 82 pontig jutott.
A GYHK tehát már öt légióssal várhatja a következő szezont, miután Pavel Vorobjev, Igor Bobcek és két napja Dmitrij Pesztunov is meghosszabbította a szerződését. Két új és ponterős csatárral erősítettek Jereme Tendler és Andreas Valdix leigazolásával.
Hamarosan újabb erősítéseket is bejelentenek majd – tudtuk meg. A légiósok július végén csatlakoznak a kerethez, amikor a csapat Érden elkezdi a jeges felkészülést.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!