A GYHK és a BJAHC korábbi találkozóin rendre nagy sebesség, lendület volt a jellemző, most azonban egy taktikusabb játék zajlott, kevesebb rohanással. A budapesti gárda lehet, hogy szerette volna felpörgetni a tempót, de a piros-fehérek, stabilan védekeztek, nem hagytak helyet a gyors támadások kibontakozásának.
A hatodik percben Fejes és Bodó hoztak össze egy kettő az egy elleni akciót, de az átadás elakadt, kimaradt az addigi legnagyobb lehetőség. A GYHK került először emberelőnybe és ezt Haaranen ki is használta, de nem egy klasszikus kijátszott akcióból, hanem miután a gyergyói kapunál hatástalanítottak egy kontrát, a gyors visszatámadásból született meg a vezető gól. A 18. percben lett 0–2, amikor Vincze Péter passzolt nagyszerűen Bodó elé, aki a hosszúba lőtt Farkas mellett.
A második harmadban aktívabb lett a BJAHC, de sokáig meddő volt minden próbálkozásuk, a GYHK védelme mindent szűrt, és Rinne is a helyén volt. Aztán másfél perccel a szünet előtt egy nem sokat ígérő távoli lövésbe Molnár ért bele úgy, hogy a botról a korong védhetetlenül akadt be a vendégkapuba.
Ezt követően még Sylvestre kapott négy percet magasbotért, így közel három és fél percig a harmadik játékrész elején emberelőnyben játszhatott a házigazda. Ezt azonban remekül kivédekezte a Szilassy legénység, a budapestieknek még kaput találó lövése sem volt ebben az időszakban. Az emberhátrányok kivédekezésében ezután Császár és Mesikammen kiállításánál is hibátlanok maradtak a gyergyóiak, és a végén a BJAHC kapuslehozatala során is kibírták a nyomást, és ezzel sikerült megtartani az egygólos vezetést.
Egy nappal korábban Székesfehérváron négy gólt kapott emberhátrányban a GYHK, és ebből láthatóan tanultak. Most 24 percig játszottak kisebb létszámban és egyetlen alkalommal sem rezdült ezalatt Rinne hálója. Az emberelőny kihasználásra sem lehet panasz ezúttal. Két lehetőségből egyet sikerült belőni
A GYHK vasárnap Dunaújvárosban vívja a túra és egyben az alapszakasz első részének a záró mérkőzését.
| 2024. 01. 30. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | FTC-Telekom FTC | 1-4 | |
| 2024. 01. 30. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Újpesti TE UTE | 6-2 | |
| 2024. 01. 30. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Debreceni EAC DEAC | 2-4 | |
| 2024. 02. 01. 19:00 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 1-1 | 1-2 |
| 2024. 02. 01. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Brassói Corona Brassó | 4-2 | |
| 2024. 02. 01. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4-4 | 5-4 |
| 2024. 02. 02. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Brassói Corona Brassó | 0-3 | |
| 2024. 02. 02. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-2 | |
| 2024. 02. 03. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3-5 | |
| 2024. 02. 03. 19:45 | Újpesti TE UTE | FTC-Telekom FTC | 4-1 | |
| 2024. 02. 04. 18:00 | FTC-Telekom FTC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 7-2 | |
| 2024. 02. 04. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-7 | |
| 2024. 02. 04. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 1-4 | |
| 2024. 02. 04. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 36 | 20 | 5 | 2 | 9 | 143-96 | 72 |
2 | Brassói Corona Brassó | 36 | 20 | 3 | 1 | 12 | 124-99 | 67 |
3 | Budapest JAHC BJAHC | 36 | 17 | 3 | 4 | 12 | 129-110 | 61 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 36 | 18 | 2 | 5 | 11 | 135-121 | 60 |
5 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 16 | 3 | 5 | 12 | 125-119 | 59 |
6 | Újpesti TE UTE | 36 | 16 | 4 | 3 | 13 | 105-101 | 59 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 36 | 12 | 6 | 3 | 15 | 106-121 | 51 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 36 | 13 | 4 | 2 | 17 | 110-121 | 49 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 36 | 8 | 0 | 7 | 21 | 89-127 | 31 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 36 | 4 | 6 | 4 | 22 | 68-119 | 28 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!