„A 32 esztendős amerikai játékos már megérkezett Csíkszeredába és negatív teszteredményének köszönhetően – nem elhanyagolható tény manapság – máris csatlakozhatott a kerethez. Egyben ő az első játékos, aki az Egyesült Államokból érkezik csapatunkhoz” – olvasható a csíki klub közösségi oldalán.
„Jack Combs egészen a 2014-2015-ös idényig az Egyesült Államokban igyekezett megvetni a lábát és egészen az AHL-ig kapaszkodott, amely ligában 163 meccsig jutott és 79 pontot termelt. A 2016/2017-es szezont Európában, a német bajnokságban, a DEL-ben, ahol első évében a Fischtown Pinguins csapatában 27 gólt szerezve a liga legjobb góllövője lett. Az elmúlt években megfordult a svájci Kloten csapatában is, Csíkszeredába pedig a német második vonalból, a DEL2-ben érdekelt Bad Nauheimtől érkezik.
Az AHL-ben fél pont/meccs átlagot hozott, míg a DEL-ben, a DEL2-ben vagy épp a svájci élvonalban közel volt a meccs/pont átlaghoz. Az ECHL-ben pedig bőven hozta a meccs/pont átlagot. Jack Combs valódi erősítés lesz számunkra, hogy céljainkat elérjük az idei szezonban” – írta közleményében a Sportklub.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!