A 28 éves, balkezes amerikai center Norvégiában, Lillehammerben játszott a legutóbbi szezonban. Az volt az első éve légiósként, korábban hazájában jégkorongozott. Két ECHL-es idényében 122 meccsen szerepelt, és két mérkőzés erejéig az AHL-ben is megfordult.
„Nyitott személyiség vagyok, szeretek nevetni, de amint felveszem a sisakomat, komolyan veszem a hokit és a karrieremet. Minden nap keményen dolgozom, és igyekszem vezérként példát mutatni. Játékom ötvözi a technikai tudást és a fizikai erőt, így mind támadásban, mind védekezésben a csapat hasznára lehetek” – fogalmazott Dallas Gerads a GYHK Facebook-oldalán megjelent közleményben.
A Gyergyói Hoki Klub kerete nem változott jelentősen a múlt szezon óta sem. Több volt ugyan a távozó, mint az érkező, de a csapat gerince egyben maradt. A meghatározó játékosnak számító hokistákat pótolták. A visszavonuló Kozma Zsolt helyére jött Evan Wardley. Dallas Geradsra pedig azért volt szükség, mert Daniel Tranca műtétje után lábadozik.
Visszavonult Devin DiDiomete is, és nem hosszabbítottak Mike Dalhuisennel. Távozott a csak epizódszerepet kapó Robin Rahm kapus, a csalódást okozó Sami Tamminen, valamint Biró Gergő és Silló Arnold.
Az érkező oldalon az említett két légiós mellett két fiatal székely játékos szerepel. Sándor Bence és Simon Levente az eddig bejelentett új játékosok. Azonban őszig minden bizonnyal sok új nevet fognak bemutatni, hiszen jelezték, hogy a romániai felnőtt bajnokságban egy fiatal gyergyói csapat fog jégre lépni.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!