Pár nappal a kanadai Fabrizio Ricci és az olasz válogatott, amerikai születésű Brandon McNally, illetve Bradley Gratton vezetőedző távozása után Joe Masonius is elhagyta a Csíkszeredai Sportklubot.
Masonius csütörtökön este nem lépett jégre a Sportklub–FEHA19 mérkőzésén, amelyen a csíkiak a ráadásban 4–3-as vereséget szenvedtek a székesfehérvári farmacsapattól. A hátvéd először szerepelt Európában, és ez a „kalandja” csak két hónapot tartott. Az amerikai hátvéd neve mellett a 12 Erste Ligás mérkőzésen 5 gólpassz szerepel.
– közölte a hátvéd távozásával kapcsolatban a Csíkszeredai Sportklub.
Közben kiderült, hogy a kanadai Fabrizio Ricci és az olasz válogatott Brandon McNally is az Alpesi Liga 13. helyén álló olasz Meranónál folytatja pályafutását. Érdekesség, hogy a dél-tiroli klubot az előző évben éppen az a Bradley Gratton vezette, aki szeptemberben és októberben a Csíkszeredai Sportklub edzője volt.
Megtudtuk azt is, hogy az ősz folyamán a csíki klubnál szereplő svéd Pontus Netterberg visszatért hazájába, és a svéd másodosztályában, a Tingsrydnél hokizik. A statisztikák szerint Netterberg két román bajnokin lépett jégre, ezeken 1+1 pontot szerzett.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!