Hirdetés

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Jövőre – egyelőre ismeretlen helyszínen – kell majd helytállnia a romániai válogatottnak
Fotó: Facebook/FRHG

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

2026. május 30., 16:01

A romániai női felnőtt, a férfi U20-as, a női U18-as és a férfi U18-as válogatott világbajnoki helyszíne és csoportja ismertté vált. A férfi felnőtt válogatott esetében a helyszínről és a csoportbeosztásról az IIHF októberi kongresszusán születik döntés.

Teljesen új rendszer a divíziós világbajnokságokon

A legjelentősebb változás a divíziós tornák lebonyolítását érinti. A korábbi körmérkőzéses rendszer helyett a hatcsapatos mezőnyt két háromcsapatos csoportra osztják.

Hirdetés

Az úgynevezett „kígyóelv” alapján kialakított csoportokban a csapatok nem saját csoporttársaik, hanem a másik csoport három együttese ellen játszanak egy-egy mérkőzést. A helyezéseket ugyanakkor saját csoporton belül állapítják meg.

A három fordulót követően a csoportok első két helyezettje elődöntőbe jut, míg az utolsók a kiesés elkerüléséért játszanak. Az elődöntőkben az azonos csoportból érkező csapatok találkoznak egymással, a győztesek pedig az aranyéremért és a feljutásért küzdenek meg.

Az IIHF a 2026-os tavaszi tornákon már tesztelte az új rendszert, és az értékelések alapján döntött annak széles körű bevezetéséről.

A román válogatottak 2027-es világbajnoki programja

Férfi felnőtt válogatott – Divízió I/B
A helyszínt és a csoportokat októberben jelentik be. A résztvevők: Japán, Kína, Románia, Dél-Korea, Spanyolország és Hollandia.

Női felnőtt válogatott – Divízió II/B
Elektrenai (Litvánia), 2027. november 8–14.

A csoport: Izland, Új-Zéland, Mexikó
B csoport: Litvánia, Ukrajna, Románia

Férfi U20-as válogatott – Divízió II/A
Sisak (Horvátország), 2027. január 10–16.

A csoport: Olaszország, Románia, Kína
B csoport: Nagy-Britannia, Horvátország, Hollandia

Női U18-as válogatott – Divízió II/A
Isztambul (Törökország), 2027. január 11–17.

A csoport: Ausztrália, Hollandia, Törökország
B csoport: Kazahsztán, Lettország, Románia

Férfi U18-as válogatott – Divízió II/A
Zágráb (Horvátország), 2027. április 4–10.

A csoport: Japán, Nagy-Britannia, Románia
B csoport: Dél-Korea, Kína, Horvátország

Európai Nemzetek Kupája: Észtországban kezd Románia

A zürichi kongresszuson az is eldőlt, hogy a román férfi felnőtt válogatott az Európai Nemzetek Kupája 2026–2027-es idényének első tornáját Észtországban játssza.

A román csapat a Narancssárga csoportba került Litvánia, Spanyolország és a házigazda Észtország társaságában.

A további csoportok:

Sárga csoport: Németország, Szlovákia, Lettország, Ausztria

Kék csoport: Norvégia, Franciaország, Magyarország, Szlovénia

Zöld csoport: Lengyelország, Nagy-Britannia, Ukrajna, Olaszország

Még nagyobb reform jöhet 2028-tól

Az IIHF már a következő lépésen dolgozik. A tervek szerint a 2027–2028-as szezontól összevonják a Divízió I/A és I/B mezőnyét.

Az új Divízió I-ben tizenkét csapat szerepelne, négy háromcsapatos csoportban, két különböző rendező városban. A lebonyolítás hasonló lenne a most elfogadott rendszerhez: a csapatok csak a másik csoport együtteseivel találkoznának, majd elődöntők, helyosztók és feljutásról, illetve kiesésről döntő párharcok következnének.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Megdolgoztatta a Steauát, közel állt a meglepetéshez a Sapientia U23

A Bukaresti Steaua a második nap után nagy lépést tett a jégkorong Román Kupa négyes döntője felé, miközben a Sapientia U23 emelt fővel hagyhatta el a gyergyóremetei jégpályát. A Háromszéki Ágyúsok kiütéses sikerrel biztosították be a továbbjutást.

A Brassó és a Gyergyó is hozta a kötelezőt a Román Kupában

A jégkorong Román Kupa csoportjainak házigazdái is jégre léptek pénteken, Brassóban a Szuperkupa-győztes Corona a Sportul Studențesc ellen játszott, míg a Remete Ice Arénában a Gyergyói HK a Sapientia U23 csapatát fogadta.

Gáláztak az Ágyúsok Galac ellen, kikapott a Steauától a Sportklub

A Háromszéki Ágyúsok kilenc góllal ütötték ki a Galaci VSK-t, míg a Bukaresti Steaua 5–2-re győzte le a Csíkszeredai Sportklubot a Román Kupa csoportkörének első fordulójában.

Nyolc csapat küzd négy továbbjutó helyért a hoki Román Kupában

Brassóban és Gyergyóremetén rendezik péntektől vasárnapig a jégkorong Román Kupa csoportkörének a küzdelmeit. Lesznek meccsek, ahol előre borítékolható a győztes kiléte, de számos izgalmas összecsapás is várható.

A legvégén csap össze a Corona és a BJAHC a Kontinentális Kupában

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) közzétette a Kontinentális Kupa csoportkörének menetrendjét. A romániai ezüstérmes Brassói Corona és a magyar bajnok BJAHC a B jelű négyes utolsó fordulójában találkozik egymással.

Új tájékoztató kiadványt indított a romániai hokibírók kollégiuma

Új kommunikációs eszközt hozott létre a Román Jégkorong-szövetség Központi Játékvezetői Kollégiuma (CCA), amelynek célja, hogy közérthető formában tájékoztasson a játékvezetéssel, szabályzattal kapcsolatos fontos tudnivalókról.

Közel állt a meglepetéshez a magyarok ellen a romániai U17-es jégkorong-válogatott

Fontos felkészülési állomáson van túl a 2027-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai férfi jégkorong-válogatott. A fiatalok Lengyelországban három mérkőzésen náluk idősebb ellenfelekkel mérkőztek meg.

Magyarország ellen debütált a romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott

Történelmi mérkőzéseken van túl a román női 3x3-as jégkorong-válogatott: a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő együttes Budapesten Magyarország válogatottjával találkozott.

A véghajrában dőlt el a jégkorong Szuperkupa

Izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a Szuperkupáért vívott összecsapáson. A kiegyenlített szombati meccsen a hazaiak 47 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtték a mindent eldöntő találatot.

Összehívták az U18-as női romániai jégkorong-válogatott keretét

Szeptember 1. és 3. között Csíkkarcfalván tartja első összetartását a romániai női U18-as jégkorong-válogatott az új idényben. Több székelyföldi játékos kapott meghívót.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!