Hirdetés

A végjátékban döntötte el a maga javára a GYHK a székely hokirangadót

Kiegyenlített csatát hozott a párharc
Fotó: Szász Adorján

Rangadóhoz illő összecsapást vívott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub. Sokáig végtelenül kiegyenlített volt az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is jegyzett mérkőzés, a vége azonban piros-fehérek győzelmét hozta.

2023. december 19., 21:27

Láthatóan alaposan felkészültek egymásból a csapatok, az iram nagy volt, de komoly gólhelyzetet keveset lathatott a gyergyószentmiklósi csarnokot teljesen megtöltő közönség. Nagyon odafigyeltek a védekezésre a felek. A mérkőzés első emberelőnye viszont meghozta a gólt is, Levin lövése akadt be Rinne ketrecébe. A játékrészben kimaradt még egy gyergyói emberelőny, és volt egy csíki kapuvas, a szünetben pedig 0–1 volt az állás.

A második harmadban is folytatódott a nagy iramú, kiegyenlített és sportszerű jégkorong, egy fokkal talán a GYHK felé billent a mérleg. A játékrész egyetlen találata a 32. percben esett, amikor Sylvestre egyéni villanása hozta el a hazaiak egyenlítését.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Hirdetés

A záró játékrészben két nagy csíki helyzetet hárított Rinne, majd ismét a piros-fehérek vették át a kezdeményezést. A hazai nyomást megtörte két emberhátrány, de amint ezeket kivédekezték, Bodó szerzett korongot a semleges harmadban és szólójával megszerezte a GYHK második találatát. Addig sem volt csendes a gyergyószentmiklósi csarnok, de ekkor valósággal robbant.

Az előnyt ezután okosan őrizte a Szilassy legénység, nem hagyott lehetőséget a vendégeknek, majd az 59. percben Sylvestre emberelőnyös gólja eldöntötte a meccset. Sárpátki üres kapus találata pedig csak hab volt a tortán.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A GYHK 4–1-re nyerte az idei negyedik székely rangadót. Legközelebb ismét kemény meccs vár mindkét csapatra. A GYHK pénteken, a Sportklub szombaton Brassóban, a Corona vendégeként lép jégre.

Jégkorong Erste Liga és romániai bajnokság alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub 4–1 (0–1, 1–0, 3–0).
Gólszerzők: Sébastien Sylvestre (32. és 58. perc), Chris Bodó (54.) Sárpátki Tamás (60.) illetve David Levin (9.).

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenegyedik hét

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!