Hirdetés

A túlórára készülődtek, amikor az Ágyúsok belőtték

Maximális pontszámot szállítottak
Fotó: Veres Nándor

Az 59. percig döntetlen volt az állás a Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM mérkőzésen, de a lehető legjobb pillanatban másodszor is betaláltak a hazaiak, majd üres kapus gólt lőve 3 pontot szereztek a romániai jégkorong bajnokságban.

2023. január 21., 21:10

Az első húsz percben háromszor került emberelőnybe a háromszéki együttes a szombat délutáni találkozók, megvoltak a helyzetek, hogy az eredményjelzőn is előnybe kerüljenek, de a gólok elmaradtak, ellenben a galaciak egy lehetőségüket kihasználták. Így Sabanov góljával a vendégek vezettek az első szünetben.

Hirdetés

A középső játékrész elején gyorsan egyenlítettek az Ágyúsok, egy remek támadás végén Róth volt az ítéletvégrehajtó (1–1).

Ezt követően hullámzó játékot láthatott a kézdivásárhelyi közönség, helyzetek voltak mindkét kapu előtt, de László és Onodi is tette a dolgát.

Az utolsó 20 percben mindkét csapat inkább a védekezésre koncentrált, nem nagyon adtak esélyeket az ellenfélnek, úgy tűnt hosszabbítás következik, amikor emberelőnyben, másfél perccel a vége előtt Molnár Zsombor lövése beakadt a galaciak ketrecébe.

A vendégeknek ezután kockáztatniuk kellett, lehozták a kapust, de ez nem jött be. Molnár Zoltán üres kapus gólja eldöntötte a meccset a hazai szurkolók örömére.

A két együttes vasárnap este újra összecsap.

Romániai jégkorong bajnokság alapszakasz:

Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 3–1 (0–1, 1–0, 2–0).
Gólszerzők: Róth Zoltán (22.), Molnár Zsombor (59.), Molnár Zoltán (60.) illetve Mikhail Sabanov (16.).

Romániai bajnokság, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Bukaresti Steaua Steaua
22
16
2
0
4
125-55
52
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
22
15
1
3
3
122-57
50
3
Brassói Corona Brassó
21
14
2
0
5
108-49
46
4
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
28
12
1
2
13
141-85
40
5
Galaci CSM Galac
22
11
1
3
7
164-95
38
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
22
12
1
0
9
117-73
38
7
Sapientia U23 Sapientia
23
4
0
0
19
51-116
12
8
Sportul Studențesc Sportul
24
0
0
0
24
45-343
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!