Hirdetés

A szlovénokkal sem bírt a romániai hokiválogatott, újra teniszeredménnyel kapott ki (videóval)

A mérkőzés nagy részében védekezésre kényszerülő romániai együttes 47 kapura lövésből hat gólt kapott
Fotó: IIHF/Vanna Antonello

Második mérkőzésén is vereséget szenvedett Románia válogatottja Bolzanóban, a divízió 1/A jelű jégkorong-világbajnokságon. A mérkőzést uraló és sokkal több kapura lövést leadó Szlovénia öt góllal győzött.

2024. április 30., 16:33

Nem volt telt ház kedden délben a bolzánói Sparkasse Arénában a Szlovénia–Románia mérkőzésen. A tévés közvetítésen viszont több székelyföldi, székely zászlót lobogtató szurkolót is felfedeztünk.

Az első játékrészt Szlovénia uralta, az első húsz percben 16:5 volt a kapura lövések aránya javukra. Az első gólt a romániai együttes lőtte a 4. percben, amikor Albert Zagidullin távoli lövése a hazaiak egyik védekező játékosán megpattanva jutott be a kapuba (0–1). A szlovéniai nyomás a 16. percben értett góllá, amikor szintén egy távoli lövésből Rožle Bohinc kiegyenlített (1–1).

Hirdetés

Szlovén góllal kezdődött a második játékrész, már az első támadásból eredményesek voltak, Rok Tičar közelről bombázott a romániai kapuba (2–1). Jól tartotta magát az erdélyi játékosokra épült együttes, de a 37. percben Szlovénia újabb gólt szerzett, Török Matic közelről ütötte hálóba a kipattanó korongot (3–1), majd egy perccel később Marcel Mahkovec révén egy újabb, számukra szerencsésen pattanó korong eredményeként három gólra (4–1) növelte előnyüket.

•  Fotó: IIHF/Vanna Antonello Galéria

Fotó: IIHF/Vanna Antonello

Szlovén fölényben zajlott a harmadik játékrész is, amelyben újabb két gólt ütött a tavaly még a világélvonalban szereplő együttes: előbb Marcel Mahkovec egy távoli lövésből (5–1), majd Rok Tičar emberelőnyből volt eredményes (6–1).

A mérkőzés végén díjazták a két együttes legjobbjait, a romániai csapatból Részegh Tamás, a szlovéniaiból pedig Rok Tičar kapott díjat, az egyik díjat átadó hivatalos személy pedig Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnöke volt.

Férfi jégkorong, divízió 1/A vb, 2. forduló:
Szlovénia–Románia 6–1 (1–1, 3–0, 2–0).
Gólszerzők: Rožle Bohinc (4.), Rok Tičar (21. és 49.), Török Matic (37.) és Marcel Mahkovec (38. és 47.), illetve Albert Zagidullin (16.).
Kapura lövések: 47–10.
Büntetőpercek: 10–12.
Játékvezetők: Uldis Buss (lettországi) és Peter Stano (szlovákiai), illetve Knut Bråten (norvégiai) és Davide Mantovani (olaszországi).

•  Fotó: IIHF/Vanna Antonello Galéria

Fotó: IIHF/Vanna Antonello

Szlovénia: Gašper Krošelj, Matija Pintarič (kapusok) – Aleksandar Magovac, Bine Mašič, Rok Tičar, Török Matic, Robert Sabolič (első sor); Jan Ćosić, Aljoša Crnovič, Anže Kuralt, Rok Macuh, Blaž Tomaževič (második sor); Matic Podlipnik, Kristjan Čepon, Nik Simšič, Jan Drozg, Žan Jezovšek (harmadik sor); Rožle Bohinc, Miha Beričič, Žiga Mehle, Jaka Sodja, Marcel Mahkovec (negyedik sor). Vezetőedző: Edo Terglav.

Románia: Adorján Attila, Tőke Zoltán (kapusok) – Matias Haaranen, Imre Patrik, Péter Balázs, Részegh Tamás, Rokaly Szilárd (első sor); Salló Alpár, Bors Huba, Albert Zagidullin, Robert Gliga, Jevgenyij Szkacskov (második sor); Ferencz-Csibi Róbert, Láday Tamás, Sándor-Székely Ottó, Molnár Zsombor, Molnár Zoltán (harmadik sor); Györfy Tihamér, Gajdó Balázs, Fodor Csanád, Kovács Mátyás, Rokaly Norbert (negyedik sor). Vezetőedző: Dave MacQueen.

Később:
17 órától Magyarország–Koreai Köztársaság
20.30 órától Olaszország–Japán.

Korábbi eredmények: Olaszország–Románia 6–1, Magyarország–Japán 3–1 és Koreai Köztársaság–Szlovénia 4–2

Az állás:
1. Olaszország 3 pont (6–1)
2. Szlovénia 3 pont (8–5)/ 2 mérkőzés
3. Koreai Köztársaság 3 pont (4–2)
4. Magyarország 3 pont (3–1)
5. Japán 0 pont (1–3)
6. Románia 0 pont (2–12)/ 2 mérkőzés

A további program

Május 1. (szerda): 13.30 órától Magyarország–Románia, 17 órától Japán–Koreai Köztársaság, 20.30-tól pedig Szlovénia–Olaszország.

Május 3. (péntek): 13.30 órától Koreai Köztársaság–Románia, 17 órától Szlovénia–Japán, 20.30-tól pedig Olaszország–Magyarország.

Május 4. (szombat): 13.30 órától Románia–Japán, 17 órától Olaszország–Koreai Köztársaság, 20.30-tól pedig Magyarország–Szlovénia.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Megvan, mikor rendezik a szezon első GYHK–Sportklub meccsét

Szeptember első hétvégéjén rendezik a jégkorong Román Kupa csoportkörének mérkőzéseit, a találkozóknak a brassói Olimpiai Jégcsarnok, illetve a Remete Ice Arena ad otthont. A szövetségi nyilvánosságra hozta a mérkőzések kezdési időpontját.

Új szintre lép az SZJA, Szlovákiában bizonyíthatnak a fiatalok

A 2026–27-es idényben a szlovák K-Classic 1. Ligában szerepel a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U18-as együttese. A csapat számára komoly szakmai kihívást jelent az új bajnokság, amely egyben kiváló lehetőséget kínál a játékosok fejlődésére is.

Egy helyen a romániai hokimezőny

Összesen 64 csapat nevezett a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) által szervezett hét országos versenysorozatba a 2026–2027-es szezonra. A mezőny a felnőttbajnokságtól egészen az U13-as korosztályig terjed, emellett női és 3x3-as sorozatot is rendeznek.

Visszavonul a Brassóban és Csíkszeredában is védő kapus

Lezárult egy korszak a romániai jégkorongban: 41 évesen bejelentette visszavonulását Patrik Polc, a Brassói Corona romániai válogatott kapusa.

Saját nevelésű fiatalok a légiósok helyén: kiderült, milyen kerettel indul a GYHK

Nyolc fiatal jégkorongozó kerül be az Erste Liga és romániai bajoki címvédő Gyergyói Hoki Klub csapatába, és hazai edzők dolgoznak mostantól a szakmai stábban. A piros-fehérek tavalyi keretéből és a szakemberek közül is rangos nevek távoztak.

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!