Hirdetés

A szlovéniai hoki-vb-t sem rendezik meg idén

Döntött az IIHF: elmarad idénről a ljubljanai torna

MTI
2020. március 17., 20:03

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány terjedése miatt kedden törölte a román és a magyar válogatottat is felvonultató, ljubljanai divízió I/A-s világbajnokságot. A svájci elit vb megrendezéséről még nem született döntés.

MTI
2020. március 17., 20:03

A harmadik értékcsoportból tavaly nagy meglepetésre feljutott román, illetve a magyar mellett a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén válogatott játékosai léptek volna jégre április 27. és május 3. között Ljubljanában.

Hirdetés

Az IIHF ugyancsak törölte a divízió I/B-s vb-t, amelyet szintén ebben az időszakban tartottak volna a lengyelországi Katowicében.

A szövetség már a múlt pénteken törölte a divízió II-es és III-as világbajnokságokat minden korosztály számára, korábban pedig a női elit vb-t is, amelyen a magyar csapat fennállása során először szerepelt volna.

Sajnos ebben az időben nem lehet komolyabb döntéseket hozni a 2020-as világbajnokság megtartásával kapcsolatban

– mondta René Fasel, az IIHF elnöke.

„Az érdekelt felek, valamint a vb-n résztvevő válogatottak szövetségei nyíltan megvitatták a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nagyon összetett helyzetet” – tette hozzá.

Világszerte az elmúlt hetekben, napokban a nemzeti bajnokságok sorra leálltak, edzeni sem lehetett, Európában sok helyen még a jégpályákat is leolvasztották. A legerősebb ligák közül csak az orosz bázisú KHL rájátszása folyik – ott is egy hét szünetet rendeltek el –, de például az NHL küzdelmei is leálltak.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Ez is érdekelheti

A Brassói Corona is rápihenhet az Erste Liga elődöntőjére

Az alapszakaszgyőztes Brassói Corona bebiztosította helyét a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, miután a párharc negyedik mérkőzését is megnyerte a FEHA19 ellen. A DEAC és az Újpest is idegenben, drámai körülmények között hozta a meccsét és egyenlített.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Befejeződött a romániai női jégkorongbajnokság, a Sportul lett a bronzérmes

Csíkkarcfalván, a harmadik helyért kiírt mérkőzésekkel zárult a 2025–2026-os romániai felnőtt női jégkorongbajnokság, amelyen a bronzérmet a Bukaresti Sportul Studențesc érdemelte ki.

Nekiugrottak ellenfelüknek a brassóiak, túlizgulták a fehérvári fiatalok

Egyelőre minden a papírforma szerint alakul, az alapszakaszgyőztes Brassói Corona mind a három eddigi mérkőzést megnyerte a FEHA19 ellen a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. A magyarországi találkozó utáni edzői nyilatkozatok.

Szilassy még élesebb GYHK-t akar, az életben maradásért küzd a Sportklub

A két hazai győzelmet követően idegenben is nyert a Gyergyói Hoki Klub, így már 3–0-ra vezet összesítésben a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga rájátszásának negyeddöntőjében. Mestermérleg a székely párharc harmadik összecsapása után.

Fordított a BJAHC, újra előnyben a DVTK

A harmadik játéknapot rendezték a Erste Liga negyeddöntőiben. A BJAHC hazai pályán magabiztos győzelmet aratott az Újpest felett, így összesítésben már fordított a párharcban, míg a DVTK és a DEAC ismét végletekig kiélezett mérkőzést vívott egymással.

Fölényesen győzött idegenben, közel a továbbjutáshoz a Corona

A lelkesedés és a lendület megvolt a székesfehérvári csapatnál, látszott az elszántság, hogy megfordítsák a párharcot, ahol kettővel vezetett a Brassó. Azonban szombat este ismét a rutin győzött, a Corona 3–0-ra vezet az Erste Liga negyeddöntőjében.

A korábbiaknál simábban nyert a GYHK a Sportklub vendégeként

Csíkszeredába költözött a jégkorong Erste Liga székely negyeddöntője, és az eddigi legsimább meccs zajlott szombaton este a Vákár Lajos Műjégpályán. A Gyergyói Hoki Klub idegenben is nyerni tudott, így hétfőn akár le is zárulhat a párharc.

Sértegette a bírókat, eltiltották a Sportklub csatárát (videóval)

Automatikus eltiltás miatt kihagyja a Csíkszeredai Sportklub következő mérkőzését a kanadai Nicholas Ritchie, aki tiszteletlenül viselkedett a játékvezetőkkel szemben a Gyergyói Hoki Klub elleni összecsapás végén.

Apró dolgok döntöttek a jégen, mutatjuk az Erste Liga szerdai történéseit (videókkal)

Fordulatos mérkőzésekkel folytatódtak a jégkorong Erste Liga negyeddöntői. Összeszedtük az edzői véleményeket és videón mutatjuk a meccsek összefoglalóit.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!