Hirdetés

A székely rangadón teheti meg az első lépést a címvédés felé a GYHK

Szokatlan időpontban, pénteken kora délután csap össze a Sportklubbal a Gyergyói Hoki klub
Fotó: Borbély Fanni

Nyilván a címvédés a cél, amit könnyű kijelenteni, de annál nehezebb végrehajtani – szögezte le Szilassy Zoltán. A Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője rámutatott: az elődöntő korai időpontja nem közönségbarát, de olyan előny, ami kulcsfontosságú lehet.

2026. március 05., 12:22

A Gyergyói Hoki Klub dominálta a hazai jégkorongbajnokság alapszakaszát, és a középszakaszban sem volt veszélyben az első helyezés megszerzése. Szilassy Zoltán, aki a Román Kupa négyes döntője után tért vissza a piros-fehérek vezetőedzői pozíciójába, a felkészülésre használta fel a februári bajnokikat.

Hirdetés

„Ez azért nem egyszerű, mert a légiósszabály merőben más a romániai bajnokságban és az Erste Ligában. Ugyan a Final Four a következő feladat, de szem előtt kell tartanunk azt is, hogy jövő héten már indul az Erste Liga negyeddöntője.

Folyamatos dilemma, meg kell ilyenkor találni az egyensúlyt, hogy hogyan rotáljunk, az edzéseken milyen felállításban dolgozzanak a sorok. Igyekeztünk maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló időt, és bizonyos részletek javításán dolgozni.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy sok a sérült és beteg, és az egészségeseket kell rotálnunk a meccseken, de hát március magasságában ez már mindenhol általános helyzet. Komoly kihívás az orvosoknak, fizioterapeutáknak, hogy a játákosok újra egészségesek és bevethetők legyenek a következő, legfontosabb meccseken. Bízunk benne, hogy ebben is tudunk előrelépni” – közölte Szilassy.

Szilassy Zoltán: igyekeztünk maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló időt, és bizonyos részletek javításán dolgozni •  Fotó: Szász Adorján, GYHK Galéria

Szilassy Zoltán: igyekeztünk maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló időt, és bizonyos részletek javításán dolgozni
Fotó: Szász Adorján, GYHK

A bajnoki négyes döntő első mérkőzésén a Gyergyói Hoki Klub a középszakaszban a negyedik helyen záró Csíkszeredai Sportklubbal játszik. A találkozó pénteken 15 órakor kezdődik. Az edző szerint ez az időpont olyan előny, amit ki kellett érdemelni.

„Ha én lennék a rendező, arra törekednék, hogy minél korábban játsszam az első meccset, hiszen annyival több extra idő marad a pihenésre, ami rengeteget számíthat.

Ilyenkor minden óra pihenésnek hatalmas a jelentősége. A Román Kupában Brassó élt is ezzel a lehetőséggel, ezúttal viszont nekünk, mint a középszakasz győztesének járt ez. Kiérdemeltük ezt az előnyt.

A nézők szempontjából nyilván nem annyira jó ez a péntek délutáni időpont, a legtöbben még munkahelyeiken lesznek, de ennek ellenére bízom benne, hogy sokan eljönnek majd Gyergyóból, hiszen ez egy székely derbi is lesz.”

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A bajnoki Final Fourban ugyan csak három légiós szerepelhet egy csapatban, és csak romániai állampolgárságú kapusok védhetnek, de ugyanazok a részletek lehetnek nagyon fontosak, mint később az Erste Liga rájátszásában.

„A cél nyilván a címvédés, amit könnyű kijelenteni, de sosem könnyű végrehajtani. Mielőtt erről beszélnénk, a legnagyobb riválissal játszunk az elődöntőben. Nagyon nagy kihívás, mindent meg kell tenni, hogy döntőbe jussunk.

A motiváció és a hozzáállás tekintetében biztosan nem lesz probléma egyik csapatnál sem. Amire oda kell figyelnünk, mint egy rájátszásmérkőzésen, az a speciális egységek munkája, a kapusteljesítmény és a korong nélküli játék, illetve a korongfelelősség.

Ez utóbbi a Szereda ellen kiemelten fontos, hiszen ők nagyon jók az átmenetekben, nagyon gyorsan tudnak átváltani védekezésből támadásba. Ha ebben jók leszünk, nem engedjük a szeredai megugrásokat, akkor bízom benne, hogy jól fogjuk abszolválni a mérkőzést, és készülhetünk a döntőre, ahol nyilván a címvédés lesz a cél” – fejtette ki a GYHK vezetőedzője.

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Jégkorong, romániai bajnokság, négyes döntő, Brassó:

pénteken, elődöntők
15 órától Gyergyói Hoki Klub–Csíkszeredai Sportklub
19 órától Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok

szombaton
15 órától kisdöntő
19 órától döntő

A találkozókat a TVR Sport élőben közvetíti.
Szavazógép

Melyik csapat nyeri a román hokibajnokságot?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!