A 16 találatot hozó összecsapás után a két szakvezető nyilatkozott.
Niko Eronen, a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője: „Amikor hét gólt lősz, annak garantálnia kellene, hogy nyersz is, most, sajnos nem így történt. Úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, s vezettünk is 3–1-re az első harmad után, mert nagyon jól használtuk ki az adódó lehetőségeinket. Ezt követően azonban a Csíkszereda emberelőnyös játéka túl jó volt, nem találtuk meg az ellenszerét, de ezzel együtt sem védekeztünk jól öt az öt ellen.
Tom Coolen, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője: „Edzőként egy rémálom volt ez a mérkőzés, hiába lőttünk kilenc gólt, kaptunk hetet és ez elfogadhatatlan. Nem is emlékszem hosszú edzői pályafutásom alatt olyanra, hogy hét gólt kaptunk volna.
Emberelőnyben nagyon jók voltunk, nagy gólokat lőttünk, ezek hoztak vissza a meccsbe minket, ezt jó volt látni. Összességében nem játszottunk úgy, ahogy szerettünk volna, szerintem a hazaiak sem, de mindenképpen sok munka vár még ránk”.
A folytatásban a Sportklub pénteken este Debrecenben, vasárnap este pedig Miskolcon, a Jegesmedvék otthonában lép majd jégre.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Budapest JAHC BJAHC | 19 | 12 | 2 | 1 | 4 | 82-45 | 41 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 18 | 13 | 0 | 1 | 4 | 77-45 | 40 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 17 | 8 | 3 | 1 | 5 | 58-45 | 31 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 19 | 7 | 3 | 4 | 5 | 65-61 | 31 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 19 | 9 | 1 | 1 | 8 | 62-60 | 30 |
6 | Brassói Corona Brassó | 19 | 7 | 3 | 2 | 7 | 59-57 | 29 |
7 | FTC-Telekom FTC | 18 | 9 | 0 | 1 | 8 | 52-58 | 28 |
8 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 19 | 5 | 2 | 2 | 10 | 58-78 | 21 |
9 | Újpesti TE UTE | 19 | 4 | 2 | 2 | 11 | 60-75 | 18 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 19 | 2 | 1 | 2 | 14 | 39-88 | 10 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!