Az elődöntőben mind a négy együttes 3-3 győzelmet ért el eddig, mindkét ágon a pillanatnyi forma, vagy egy-egy hiba döntött. A statisztikákból nehéz kiindulni, amikor a végkifejletet igyekszünk megtippelni. Bármi is megtörténhet, de azért vannak előjelek.
Ennél kiélezettebb küzdelmet, mint ami az Erste Liga erdélyi elődöntőjében zajlik nehéz elképzelni. Nagyon felkészültek egymásból a csapatok, a szakvezetők pontosan tudják, miként kell a másikat abban meggátolni, hogy az erősségeit a legjobban érvényesítse.
A Gyergyói Hoki klub–Brassói Corona csatában három mérkőzés hosszabbításban dőlt el, és mindössze kettő volt olyan, amikor kétgólos különbséggel tudott nyerni az egyik fél, és az egyik ebből is üres kapus találattal alakult ki.
Az eddigiekből kiindulva Szilassy Zoltán legénységének arra kell törekednie, hogy megszerezze a vezetést és ez után ne engedje a brassóiakat felzárkózni.
Ugyanis, amikor rendes játékidőben nyertek a piros-fehérek, az ellenfelük kellett fusson az eredmény után. Hátrányból csak egyszer sikerült visszahozniuk és hosszabbításra menteniük meccset a brassóiaknak.
Amennyiben a Corona szerezne vezetést akkor sem kell elkeserednie a gyergyói szurkolóknak, hiszen Orbánék az eddigiekben rendre a meccs közepétől lendültek igazán játékba, és a második, illetve harmadik harmadokban tudtak gólokat lőni, és mindhárom hosszabbításos meccsen brassói vezetésről harcolták ki a ráadást.
Ha újra hosszabbításra kerülne a sor, akkor nem lehet tudni, hogy ki bírná tovább erővel, hiszen mindhárom alkalommal gyorsan eldőltek az ilyen összecsapások.
Ami a gyergyóiak javára billenti a mérleget: a zsúfolásig megtelő hazai pálya, és annak megfelelő hangulat, de az is, hogy eddig felváltva szerezték a győzelmeket a csapatok. Most pedig a sorminta szerint a piros-fehérek következnek.
A budapesti párharcban eddig mindössze két mérkőzés volt, ami az utolsó pillanatig nyílt volt és csak momentumok döntöttek az egyik fél javára. Ebből az egyiket a Fradi nyerte 1–0-ra, a másikat a BJAHC hosszabbításban 4–3-ra. A többi négy meccsen az aznap jobb napot kifogó csapat meggyőzően tudott nyerni.
Két találkozón történt olyan, hogy az egyik kapus kapott gól nélkül le tudta hozni a 60 percet (az előbb említett 1–0 és a BJAHC 3–0-s sikere legutóbb). Itt sem könnyű megjósolni, hogy ki lesz a jobb, ki lesz a magyar bajnok és az Erste Liga döntőse.
Amiben a Ferencváros szurkolói bízhatnak, az az idegen pálya előnye, eddig ugyanis minden mérkőzést a vendégként játszó csapat nyerte meg.
A Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona pénteken mérkőzés 18 óra 30 perctől, a BJAHC–FTC-Telekom összecsapás 21 órakor kezdődik.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!