Határozottan kezdték az első játékrészt a vendég háromszékiek, az első húsz percben sokat korcsolyázva nagy nyomást gyakoroltak a házigazdákra, a kapuralövési arányt 15:9-re nyerték, és ez az eredményjelzőn is meglátszott. A 12. percben Biró Mátyás lőtte közelről hálóba a kipattanót (0–1), majd az Ágyúsok első emberelőnyét kihasználva Alekszandr Bolsakov távoli lövésből szerzett gólt (0–2).
Megsokasodtak a kiállítások a középső harmadra, többet lőtt kapura a galaci együttes, de a vendég székelyföldi gárda újabb gólokat ütött: a 30. percben Szergej Pajor emberhátrányban, ellentámadásból volt eredményes (0–3), majd Antal Előd emberelőnyben talált be távolról (0–4). A háromszékiek egyetlen védekezési hibát követtek el ebben a játékrészben, és ezt Teamriuc kihasználta, közelről szépített (1–4).
Jól kezdődött, de rosszul folytatódott az erdélyiek szempontjából a harmadik játékrész. A 43. percben Vitalij Karamnov találatával négy góllal vezettek az Ágyúsok (1–5), de a folytatásban, a rendes játékidő végéig kiegyenlített és túlórára mentette a találkozót az Al-Duna pari együttes. A négy góljukból hármat emberelőnyben ütöttek (5–5).
A ráadásban többet támadhattak a vendégek, volt egy kétperces emberelőnyük, ezt azonban kivédekezték a galaciak, majd fél perccel az ötperces hosszabbítás vége előtt Hildebrand Szabolcs távoli lövése eldöntötte a mérkőzést (6–5).
Román jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok 6–5 – hosszabbítás után (0–2, 1–2, 4–1, 1–0).
Gólszerzők: Vlagyszilav Teamriuc (37.), Vitalij Kiricsenko (46.), Jurij Nazarov (47.), Jevgenyij Jemeljanenko (54.), Gyenisz Makarov (58.) és Hildebrand Szabolcs (65.), illetve Biró Mátyás (12.), Alekszandr Bolsakov (18.), Szergej Pajor (30.), Antal Előd (35.) és Vitalij Karamnov (43.).
Az alapszakasz állása:
1. Csíkszeredai Sportklub 28 23 1 2 2 224–71 73
2. Gyergyói HK 24 15 2 1 6 139–86 50
3. Brassói Corona 25 16 0 2 7 172–67 50
4. Galaci CSM 22 11 3 0 8 151–80 39
5. Háromszéki Ágyúsok 22 11 0 1 10 112–81 34
6. Bukaresti Steaua 23 9 0 0 14 112–101 27
7. Sapientia23U 22 2 0 0 20 51–142 6
8. Sportul Studențesc 20 0 0 0 20 32–365 0
Az alapszakaszt követően a tervek szerint ketté válik a mezőny, az 1-4. helyezettek játszanak még egy kört, mindenki–mindenkivel egy-egy mérkőzést, majd az első két helyezett vívja a döntőt, a harmadik és negyedik helyezett pedig a bronzéremért száll harca.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!