Gól nélküli és fegyelmezett játékot hozott szerdán este az első harmad a brassói jégcsarnokban a Corona–Ágyúsok hokimérkőzésen, a második játékrész elején azonban beindult a brassói gólgyártás, bő egy perc, pontosabban 66 másodperc alatt három gólt kapott a háromszéki együttes (3–0).
Ezt követően rögtön időt kért az Ágyúsok szakvezetése, rendezték soraikat és nem kaptak újabb gólt. A harmadik játékrész közepén Antal Előd találatával szépített a háromszéki gárda (3–1), majd az utolsó percre, az egyenlítés reményében a székelyföldi alakulat kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre.
A taktika nem jött be, a Brassó korongot szerzett, és Valchař az üres kapuba lőtte a játékszert (4–1).
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!